Lósport: negyedik lett Dubaiban a magyar versenyló, Ostinato

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.14. 18:03
Második dubai futásán a negyedik helyet szerezte meg csütörtökön Ostinato, a magyar versenyló.

A Kincsem Parktól érkezett beszámoló szerint az ötéves mén lovasával, Ted Durcannel végig a mezőny végén „utazott” a 2200 méteres, erős iramú versenyben, 200 méterrel a vége előtt még az utolsó helyen galoppozott, a célba azonban már negyedikként ért be, három és fél hosszra a győztes Kassianótól. Teljesítményével 6000 dollárt keresett.

Ostinato január 24-én is rajthoz állt – a magyar versenylovak közül elsőként – Dubaiban, s a hatodik helyen végzett a világ legnagyobb díjazású sorozata, a Carneval akkori viadalán.

Csütörtöki szereplése után egyelőre még kérdéses, hogy kint marad-e az Arab Emírségekben egy harmadik futásra, vagy visszatér Dunakeszi-Alagra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik