Okszana Szlivenko elveszítheti olimpiai aranyérmét (Fotó: AFP, 2011)

 

Az egyelőre ideiglenes eltiltás tényét a sportág nemzetközi szövetsége (IWF) közölte honlapján, a TASZSZ orosz hírügynökség pedig annyit fűzött hozzá, hogy a 34 éves Szlivenko felfüggesztése a moszkvai antidopping-laboratórium adatbázisából származó dokumentumokon alapul.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) 2020 áprilisában jelentette be, hogy befejezte a 298 orosz sportolóval – köztük súlyemelőkkel – kapcsolatos vizsgálatát, miután a moszkvai labortól hosszadalmas huzavona után megkapta a doppingtesztek eredményeit tartalmazó összesítést. Az információkat a WADA az érintett nemzetközi sportszövetségekhez továbbította.

Szlivenko a 2008-as pekingi olimpiai játékokon a nők 69 kilogrammos kategóriájában eredendően második lett, ám a győztes – a doppingminták évekkel későbbi újratesztelésekor megbukott – kínai Liu Csun-hung 2016-os kizárása nyomán utóbb neki ítélték oda az aranyérmet. Szlivenko világbajnokságokon összetettben három aranyat és egy ezüstöt szerzett, Európa-bajnokságokon hatszor győzött.

(MTI)