Birkózó-vb: Sastin sem szerzett kvótát – a kapitány kifakadt

Vágólapra másolva!
2015.09.11. 06:43
null
Sastin (alul) nem tudott mit kezdeni a török Elif Yesilirmak stílusával (Fotó: AFP)
A Sastin Mariannát legyőző háromszoros olimpiai bajnok japán Icso Kaori tükörsimán gyalogolt be az 58 kg-osok döntőjébe a Las Vegas-i birkózó-világbajnokság negyedik napján, a magyar világbajnok így a vigaszágon harcolhatta volna ki a riói kvótát – sajnos nem sikerült.

 

Sastint a vigaszágon a török Elif Yesilirmak várta, aki az egész mérkőzésen rendkívül tisztátalanul birkózott, folyamatosan tépte-törte a magyar világbajnok haját, arcát, ujjait; amit csak ért, a szőnyegbíró viszont érthetetlen módon mindössze egyszer intette meg a hat perc alatt. Sastin ettől függetlenül nem nagyon tudott vele mit kezdeni, nem jöttek tőle a várva-várt akciók – míg a töröknek kétszer is sikerült mögé kerülnie –, így végül 5:2-es vereséget szenvedett, ami azért különösen fájó, mert ha sikerült volna győznie, meglett volna az olimpiai kvóta, és bronzéremért birkózhatott volna.

A kiesés után Wöller Ákos, a nők szövetségi kapitánya rendkívül felzaklatottan nyilatkozott, mint mondta:

„Én ilyet még nem láttam, hogy egy olyan birkózót, aki hússzor nyúl bele a másik szemébe, harmincszor az arcába, és egyfolytában a hajába kapaszkodik, töri az ujját, lefojt; nem büntetnek semmilyen módon, csupán egyszer megintik. A törököt konkrétan le kellett volna léptetni, erre fel nem történt semmi. Ki kell mondani: itt tart a magyar sportdiplomácia, hogy egy ilyet bármikor meg lehet csinálni egy magyar világbajnok ellen. A sorsolások folyamatosan el vannak csalva – nonszensz az, hogy a világ három legjobb ötvennyolc kilós birkózója egy ágon volt, miközben a másikon olyanok szereztek kvótát, akiket Mariann egész évben röhögve elvert...”

A másik magyar vigaszágas versenyző, Sleisz Gabriella simán kikapott, így az első meccsén vereséget szenvedő Németh Zsanett és Lukács Norbert után ő is búcsúzott a viadaltól.

Pénteken – utolsó nőként – a vb-bronzérmes, Európai Játékok-győztes Barka Emese lép szőnyegre a nem olimpiai súlycsoportnak számító 60 kg-ban, míg a férfi szabadfogásúaknál a kvótában reménykedő Veréb István, illetve Szmik Attila a soros.

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, LAS VEGAS
SZABADFOGÁS
FÉRFIAK
65 KG

1. Frank Marquez (Olaszország)
2. Ihtyijor Navruzov (Üzbegisztán)
3. Szejedahmad Szejedmahmud Mohammadipahnehkolaei (Irán) és Szoszlan Ramonov (Oroszország)
Lukács Norbert a selejtezőben kiesett.
a döntőben: Marquez–Navruzov 4:3

NŐK, 55 KG
1. Helen Louise Maroulis (Egyesült Államok)
2. Irina Ologonova (Oroszország)
3. Tatyjana Kit (Ukrajna) és Evelina Nikolova (Bulgária)
a döntőben: Marqulis–Ologonova 11:0 – technikai tus

NŐK
58 KG

1. Icso Kaori (Japán)
2. Petra Maarit Olli (Finnország)
3. Julija Ratkevics (Azerbajdzsán) és Elif Jale Yesilirmak (Törökország)
Sastin Marianna a vigaszágon kiesett.
a döntőben: Icso–Olli 10:0 – technikai tus

63 KG
1. Battsetseg Soronzonbold (Mongólia)
2. Kavaj Riszako (Japán)
3. Tajbe Juszejn (Bulgária) és Julija Osztapcsuk (Ukrajna)
Sleisz Gabriella a vigaszágon kiesett.
a döntőben: Soronzonbold–Kavaj – tus

75 KG
1. Aline Maria Gray (Egyesült Államok)
2. Csian Csou (Kína)
3. Vaszilisza Marzaljuk (Fehéroroszország) és Epp Mae (Észtország)
Németh Zsanett a 32 között kiesett.
a döntőben: Gray–Csian 13:2– technikai tus

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik