Sastin Marianna úgy érzi, jó ütemben halad a felkészülése (Fotó: Török Attila, archív)

 

„Szerintem nagyjából ott tartunk, ahol ebben az időszakban kell. A birkózás jól ment, persze voltak hibák is, de azt gondolom, hogy egy év nem versenyzés után nem rossz ez" – nyilatkozta hétfőn az MTI-nek Magyarország eddigi egyetlen női vb-győztes birkózója.

A Vasas sportolója a 2019-es kazahsztáni világbajnokságon elért ötödik helyével szerezte meg a kvótát az idei nyárra halasztott játékokra, melyre hosszú idő után az utóbbi hetekben tudott először nemzetközi versenyeken készülni. Az ukrán fővárosban harmadik lett, míg pénteken Olaszországban második. A fináléban a kanadaiak 2017-es vb-ezüstérmesétől, Michelle Fazzaritól kapott ki 2:1-re – írta az MTI.

Sastin a távirati irodának azt is elmondta, hogy az edzésekkel jól haladt az elmúlt időszakban, komolyabb sérülések nem hátráltatták, így a tervek szerint folytatja tovább a munkát.

„A héten Balatonbogláron leszünk táborban, a jövő heti budapesti olimpiai kvalifikációs viadalig. Az én következő versenyem az Európa-bajnokság lesz április 19. és 25. között Varsóban” – beszélt a közeljövőről a klasszis birkózó, aki az olimpia előtt még várhatóan Madridban és Varsóban is versenyez majd, tekintett előre az MTI.