Gerold Gábor győzelme jelentette a mérkőzés fordulópontját (Tumbász Hédi)

 

A Bajnokok Ligája csoportkörének első két napján a két vereség ellenére is erőn felül teljesített a magyar bajnok PTE PEAC, hiszen előbb a kvartett első számú esélyesét, a német TTC Neu-Ulm együttesét szorongatta meg (1:3), majd a vendéglátó osztrák SPG Felbermayr Welsszel játszott végletekig kiélezett drámai mérkőzést (2:3). Ezzel eldőlt, hogy a pécsiek nem jutnak tovább a BL második csoportkörébe, de az Európa-kupára még maradt esély, ehhez az kellett, hogy a záró napon a leginkább verhető, s két mérkőzés után ugyancsak nyeretlenül álló belga TTC Sokah Hobokent legyőzzék a mieink.

„A célunk változatlan, ezért úgy állunk asztalhoz, hogy nyerni szeretnénk” – mondta határozottan Ács Pongrác, a pécsi klub elnöke. A feladat persze itt sem ígérkezett könnyűnek, hiszen az ellenfélnél ott volt a négyszeres Pánamerikai Játékok-győztes brazil Thiago Monteiro, valamint a francia Benjamin Brossier és a lengyel Michal Bankosz. A PTE PEAC a már jól megszokott trióval várta a rajtot, vagyis a két rutinos játékos, Demeter Lehel és Gerold Gábor mellett a szerbiai légiós, Pető Zsolt kapott lehetőséget.

A Pető–Monteiro rangadóval kezdődött az összecsapás, s az benne volt a pakliban, hogy nüanszokon múlhat a siker, ám arra talán még az érintettek sem gondoltak, hogy egyetlen pont dönt: 2:2-nél a rövidített játszmában a brazil a létező legkisebb különbséggel, 6:5-re győzte le Petőt. Miután az első két napon remeklő 43 éves Demeter Lehel erejéből most csak egy szettre futotta Brossier ellen, a belgák 2:0-ra elhúztak, azaz pontosan az volt a forgatókönyv, mint egy nappal korábban az SPG Welsszel szemben. Akkor Gerold Gábor győzelmével új lendületet kapott a Pécs, s most is a sok nagy csatát megélt, 43 esztendős, balkezes Gerold jelentette a fordulópontot, amikor Bankoszt felülmúlva meccsben tartotta csapatát. Miután Pető – újabb hasonlóság a csütörtöki találkozóval – nagyon simán elintézte Brossier-t, Demeter a csoport harmadik helyét jelentő győzelemért játszhatott Monteiro ellen – 0:2-nél ki gondolt erre... –, s ha nem is könnyen, de hozta a partit.

A PTE PEAC Kalo-Méh tehát teljesítette, amiért Welsbe utazott: a BL első csoportkörében a harmadik helyen végzett, amivel kvalifikálta magát a kontinens második számú sorozatába, az Európa-kupába.

ASZTALITENISZ
BAJNOKOK LIGÁJA. FÉRFIAK, 1. CSOPORTKÖR
B-csoport

PTE PEAC Kalo-Méh–TTC Sokah Hoboken (belga) 3:2
Pető Zsolt–Monteiro 2:3 (10, –8, –9, 8, 5:6)
Demeter Lehel–Brossier 1:3 (–8, –8, 6, –8)
Gerold Gábor–Bankosz 3:2 (–3, 8, 9, –9, 6:2)
Pető–Brossier 3:1 (7, 6, –9, 5)
Demeter–Monteiro 3:1 (1, 2, –9, 10)