Octavian Morariu (Fotó: Árvai Károly)

 

You can read the interview in English here.

– Édesapja, Viorel Morariu híres rögbijátékos volt Romániában. Ön hogyan emlékszik arra az időszakra?
– Romániában 1904-ben játszották az első rögbimeccset, és 1914-ben indult a bajnokság. Az országban erős volt a francia hatás a két ország politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatai miatt, a játékosok nagy része kint tanult. Sportos családba születtem, édesanyám világbajnoki ezüstérmes röplabdázó, édesapám pedig az ötvenes, hatvanas években rögbiválogatott volt, annak a csapatnak kapitánya, amely 1960-ban először győzte Franciaországot. Emlékszem, kiskoromban volt egy Fiat 1100-es kocsija, a csomagtartó tele volt rögbilabdákkal, én meg állandóan kivettem egyet és játszottam a barátaimmal. Ott voltam a meccseken, a hegyi és tengerparti edzőtáborokban, nekem ez volt a nyaralás. Tizennégy éves koromtól komolyabban kezdtem rögbizni, bekerültem a román korosztályos válogatottakba is.

BUDAPESTI EB JÚLIUSBAN

Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke az R24 stratégia megalkotásával 2016–2024-ig tartó átfogó programot indított a magyar rögbi fejlesztésére, melynek fő céljai a sportág önfenntartó rendszerének létrehozása, egy kétezer fős aktív bázis létrehozása, a versenyrendszer fejlesztése, a budapesti iskolai rögbi beindítása, az angol és francia kapcsolatok erősítése és egy európai regionális fejlesztési központ létrehozása. Ennek eddigi egyik legnagyobb vívmányaként 2019 októberében adták át a Budapesti Rögbi Központot a Kincsem Parkban, amely a sportág hazai otthona lett. A magyar szövetség ebben a stadionban rendezi idén július 9. és 11. között Európa egyik legnagyobb rögbis eseményét, a huszonnégy csapatos, másodosztályú Trophy Európa-bajnokságot.

 

– Töretlen volt az útja a felnőttválogatottig?
– Az egyetem előtt kötelező volt a katonaság, utána, 1981-ben jöttem vissza a klubomhoz, a Grivita Rosiéhez. Három évvel később játszottam első válogatott meccsemet a spanyolok ellen, majd meghívtak a brit Barbarians csapatába is. De ha a hivatalos meccseket számoljuk, csak ötször szerepeltem a nemzeti csapatban.

Miért?
– Huszonhat éves koromban, 1987-ben elhagytam Romániát és politikai menekült lettem Franciaországban, így utána nem lehettem válogatott sem. Tíz napig bujkálnom kellett, hogy a román titkosszolgálat, a Securitate meg ne találjon, a francia különleges rendőrségtől kaptam védelmet. A családomból csak édesapám tudta, hogy disszidáltam. Végül Bordeaux-ban maradtam, ott kezdtem újra rögbizni, utána mentem Párizsba, és munkát kellett keresnem. Gépészmérnökként végeztem, és egész életemben egyensúlyt kerestem a szakmám és a rögbi között, így van ez ma is. Apám mérnök volt, anyám tanár, ezt láttam a családban.

– Hogyan lett vége a sportolói pályafutásának?
– Eltört a karom az utolsó bajnokin, egy éven belül három műtétem volt, így 1990-ban abba kellett hagynom. Három évig dolgoztam egy nagynevű, de rögbiben kiscsapat edzőjeként, a PSG-vel mi is a Camp des Loges-ban edzettünk, ahol a focisták. Mikor a cégeim miatt visszatértem Romániába, 1995 és 2001 között nem volt folyamatos kapcsolatom a rögbivel, de 2001-ben megválasztottak a szövetség elnökének. Nehéz idők voltak, a legjobb játékosok külföldre igazoltak, újra kellett szabályozni a sportágat, francia edzőket hívtunk, újra kijutottunk a vébére és a román rögbi visszatért a régi útra.

– Hogyan vezetett az ön útja az európai szövetség elnöki posztjáig?
– 2003-ban sportminiszter, 2004-ben pedig az olimpiai bizottság elnöke lettem Romániában, utóbbi tisztséget tíz évig töltöttem be, és 2013-ban választottak meg az Európai Rögbiszövetség elnökének. Az első munkanapomon csak egy menedzser és egy titkár volt rajtam kívül a vezetőségben, ma profi csapatunk van. Most kezdtem a harmadik elnöki ciklusomat, amely egyben az utolsó is lesz, nem akarok örök életemre elnök maradni. Bátran kell változtatni, és már gondolnom kell arra is, mit fogok hátrahagyni az utódomnak.

– Mit gondol a magyar rögbiről 2021-ben?
– Az önöké nagyszerű sportnemzet, a magyarok szeretik a sportot és jó sportolóik vannak, ami óriási potenciált jelent a rögbinek is. Már nemzeti rögbistadionjuk is van, a miniszterelnökük pedig rengeteget tett és tesz a magyar sportért, emlékszem 2016-ban, a riói olimpia idején nagyon jót beszélgettem Orbán Viktorral. A Magyar Rögbiszövetség elnökének, Kiss Antalnak világos tervei vannak és a szívén viseli a sportágat, Stiglmayer Gábor pedig remekül kézben tartja a válogatottjukat. Jó úton van a magyar rögbi, és egyre nagyobb szerepet fog betölteni Európában, amihez tőlünk minden támogatást meg fog kapni. A magyar és a román rögbi is együttműködhetne, amire mindkét fél nyitott. A sport olyan, mint egy híd a két ország között, hiszek a kölcsönös tiszteletben, az egységben és a sokszínűségben. A rögbiben is sokféle ember játszik együtt, de egy csapatban küzdenek, a céljuk ugyanaz.

– Miért utazott most hazánkba?
– Amikor múlt hónapban újraválasztottak, megfogadtam, hogy minden nemzeti szövetséget felkeresek, és Kiss Antalnak megígértem, hogy a magyarral kezdem és meglátogatom önöknél a létesítményeket. Nyáron Budapesten rendezik Trophy Európa-bajnokságot, akkor mindenképpen visszatérek, és biztos vagyok benne, hogy remek rendezés lesz.