Africa Race: a technika ördöge kibabrált a magyarokkal

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2016.01.07. 23:26
null
Bunkoczi László a magyar kamion ásása közben
A rajt felől érkeztek a táborba, nem pedig a cél felől, s ez az álmoskönyv szerint nem jelent jót. Csakhogy nem volt más választásuk. A technika ördöge ugyanis kibabrált velük – ráadásul mindkét magyar egységgel. Szalay Balázs autójában az önindító ment tönkre az Africa Race kilencedik szakaszán, Kovács Miklós kamionjában a differenciálmű.

De menjünk sorban!

Történt, hogy az első időellenőrző pont (CP1) után az Opel Dakar Team kettőse elakadt a mély homokban (annyira mély volt hogy néhány motoros fogta magát, és levágta a pályát, mert egyszerűen fizikailag nem bírta egyfolytában rángatni kifelé a gépet a dűnékből), amivel még nem is lett volna nagy gond, hiszen van lapát, van homokfutó. Csakhogy... Csakhogy tönkrement az Opel Mokkában az önindító.

„Nehéz elfogadni, hogy a technikai sportban benne van a technikai hiba lehetősége, de muszáj – mondta Szalay Balázs. – Én is elgondolkodtam, miközben vártuk a segítséget, hogy ha ezek a bosszantó apróságok nem lennének, ha nem esik le az ékszíjunk és nem ássuk el magunkat, akkor nem pont akkor érünk abba a dűnesorba, amikor előttünk valaki elakad... No de hát a sivatagban mindennek következménye van, és ezen a napon egy kis technikai problémának súlyos következményei lettek ránk nézve. Kénytelenek vagyunk beletörődni, de persze nem könnyű...”

Ilyen tájon mentek csütörtökön a versenyzők
Ilyen tájon mentek csütörtökön a versenyzők


Szalay elmondta, amikor először elásták magukat, még nagy gázzal ki tudtak szabadulni, ám akkor az autó ledobta az ékszíjat. Szerelni kellett, de gyakorlat teszi a mestert, az előző napi csere után ez már nem okozott gondot. Csakhogy a következő ásásnál tönkrement az önindító is.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Kovács Miklósék (vagyis a Kovács, Czeglédi, Ács kamionos trió) ott ásott tőlük száz méterre. Először nem is látták egymást (mindkét csapat egy dűne aljában dolgozott), utóbb azonban, amikor Kovácsék feltolattak a dűne tetejére, összetalálkoztak.



„Kovács Mikiék technikája éppen addig tartott ki, ahol mi voltunk, ami nekünk hatalmas szerencse, mert így, miközben mi ástuk az ő kamionjukat, Czegó (Czeglédi Péter) beszélt a szervizeseinkkel, hogy mi lehet a gond az önindítóval – tette hozzá Bunkoczi László. – Végül a söprögető kamion hozott nekünk starter kábelt, és miután Czegó megmutatta, hogy melyiket hova kell illeszteni, most már úgy indítom el a kocsit két dróttal, mint egy jobb tolvaj, úgyhogy nemcsak bobcatnek vagyok alkalmas mostantól, hanem önindítónak is. Összességében azonban keserves egy nap volt.”

No igen. Főleg a vége, amikor meg kellett hozni a döntést, hogy merre induljanak tovább. Bár Szalay Balázs szerint nem volt nehéz döntés, mert nem volt választásuk: „Nem működött a ventilátor és az önindító, úgyhogy őrültség lett volna a cél felé indulni. Az volt az egyetlen lehetséges döntés, hogy a hozzánk közelebb lévő rajt felé jövünk ki” – mondta Szalay.

És ez volt az egyetlen lehetséges döntés Kovács Miklósék számára is, úgyhogy ők is a rajt felé indultak meg, vállalva a kihagyott GPS-pontok miatt rájuk váró büntetést.

„A rajt után harminc kilométerrel defektet kaptunk. Kicseréltük és mentünk tovább, de következett a dűnesor, aminek a nyolcadik kilométerénél elakadtunk. Aztán nagy nehezen kiszabadultunk, de akkor meg láttuk, hogy Balázsék integetnek. Megpróbáltuk kihúzni őket, de tönkrement a differenciálművünk. A söprögető kamion segített mindkettőnknek, meghegesztettük a sérült alkatrészt, de előre menni butaság lett volna” – mondta Kovács Miklós.

A büntetéseket később kapják meg a versenyzők, akkor derül fény a pontos helyezésükre is.

AFRICA RACE
9. szakasz, Amodjar–Akzsuzst (össztáv: 493 km, ebből szelektív szakasz: 445 km). Autósok:
1. Jean Antoine Sabatier, Agostino Rizzardi (francia, Bugga One) 5:19:41, 2. Martin, Bigot (francia, Volkswagen Buggy) 8:17 p h., 3. Strugo, Crespo (francia, Optimus) 11:31 p h., ... Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) egyelőre idő nélkül. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Ladislav Lala (cseh, Tatra) 6:22:30 p h., 2. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 54:17 p h., 3. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 1:40:00 ó h., ...5. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) egyelőre idő nélkül. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 6:08:07, 2. Moreira de Sousa (portugál, KTM) 15:11 p h., 2. De Jesus Sousa Jr. (portugál, KTM) 17:10 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 36:48:32, 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 8:37 p h., 3. Serradori, Haquette (francia, Proto) 1:20:18 ó h., ...Szalay, Bunkoczi – egyelőre idő nélkül. Kamionosok: 1. Anton Shibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 39:47:44, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin 1:06:28 ó h., 3. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho 2:29:18 ó h., ...5. Kovács, Czeglédi, Ács – egyelőre idő nélkül. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter 41:08:35, 2. Agoskov (orosz, KTM) 5:24:29 ó h., 3. Newland (brit, KTM) 5:44:32 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik