Torna: két nyolcadik hely a szerenkénti döntőkben az Eb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.04. 18:03
Székely Zója (Fotó: Nagy Gábor, archív)
Péter Sára ugrásban, Székely Zója felemás korláton lépett pódiumra a rimini kontinensviadal szerenkénti döntőiben szombaton.

 

Péter Sára a nyolcadik, Székely Zója szintén a nyolcadik helyen jutott be a rimini Eb-n a szerenkénti fináléba – előbbi ugrásban, utóbbi felemás korláton.

Előrelépést inkább Székelytől várhattunk, aki a selejtezőben kisebb pontatlanságokkal mutatta be gyakorlatát, és nagyon készült arra, hogy a szombati döntőben megmutatja, mit tud, és előrébb végez.

Sajnos rögtön a gyakorlat elején hibázott, leesett a szerről, így álmai szertefoszlottak – a rontás után kifejezetten szépen tornázott, ám mindez csak a nyolcadik helyre volt elegendő.

Ugyanígy a nyolcadik helyen végzett Péter Sára is, aki amúgy saját magát is meglepte azzal, hogy ugrásban döntőbe jutott, hiszen szeptemberben megműtötték a bokáját, s bár rehabilitációja jól sikerült, a finálé „nem volt benne a pakliban”.

„El vagyok keseredve. Jól sikerült a felkészülésem, és csütörtökön jól ment a versenyzés is itt, Riminiben. Nem értem, mi történt a döntőben: fizikailag felkészültem, mentálisan is rendben volt minden, ám jött egy hiba, így a vége nem az lett, mint amire készültünk. Mert az egyértelmű, ha ezt a gyakorlatot jól megcsinálom, akár egy érem is ott lehetett volna a nyakamban. Remélem, egyszer eljön az én időm is” – nyilatkozta a vasárnap 21 éves Székely Zója.

„Ez egy állomás volt, igaz, fontos állomás – mondta Péter Sára. – Szeptemberben megműtöttek, ez a döntőbe jutás pedig nagy löketet ad számomra. Két nehezebb ugrással készülök ezentúl, remélem, azokkal a dobogó közelébe is odakerülhetek. Vagy akár fel is állhatok rá.”

TORNA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, RIMINI
Nők. Szerenkénti döntők. Ugrás. Európa-bajnok: Coline Devillard (Franciaország) 13.866, 2. Valentina Gergoijeva (Bulgária) 13.799, 3. Ming Van Eijken (Franciaország) 13.699, …8. Péter Sára (Magyarország) 13.033. Felemás korlát. Eb: Alice D’Amato (Olaszország) 14.600, 2. Elisa Iorio (Olaszország) 14.366, 3. Georgia-Mae Fenton (Nagy-Britannia) 13.900, …8. Székely Zója (Magyarország) 12.700
Gerenda. Eb: Manila Esposito (Olaszország) 14.400, 2. Sabrina Maneca-Voinea (Románia) 14.166, 3. Marine Boyer (Franciaország) 14.033. Talaj. Eb: Manila Esposito 13.833, 2. Sabrina Maneca-Voinea 13.700, 3. Angela Andreoli (Olaszország) 13.666

 

Legfrissebb hírek

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Végleges a magyar férfi és női keret a torna-vb-re

Torna
2025.10.03. 10:46
Ezek is érdekelhetik