A férfi párbajtőrözők kezdték a napot, a világbajnokság utolsó napját szerdán Tbilisziben: az Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor, Koch Máté, Siklósi Gergely összetételű négyes gond nélkül verte meg a nyolcaddöntőben Hongkongot – már ezen a mérkőzésen pályára lépett a vb-újonc Keszthelyi Zsombor, egy „laza” 5:0-val mutatkozott be!
Aztán következett a négyért Venezuela, amelyik két évvel ezelőtt, a milánói vb-n ugyanitt, a verseny ugyanezen szakaszában aranytussal ütötte el a mienket attól, hogy éremért vívhassanak Olaszországban. Na, de ugye kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba, avagy férfi párbajtőrcsapatunk még egyszer nem engedte ezt meg a venezuelaiaknak, olyannyira, hogy ez a meccs is az előzőhöz hasonló, nagyon sima, meggyőző magyar fölényt hozott.
Akadtak, akik féltették a mieinket az elődöntőben a franciáktól, hiszen hiába győztük le a múltban többször őket (például a párizsi olimpia elődöntőjében), mégiscsak a franciák nyerték júniusban az Európa-bajnokságot.
De ezt a szerdai elődöntőt a tbiliszi világbajnokságon nem ők nyerték, a Keszthelyi helyére visszaálló Andrásfi Tibor, mellette Koch Máté és persze a mindig taktikusan és okosan vívó Siklósi Gergely „lelépte” a franciákat – ennyire persze nem volt egyszerű ez a meccs, de a végén már nem volt ok az izgalomra.
Jöhet ismét a párizsi döntő, hiszen a másik elődöntőből Kazahsztánt legyőzve Japán jutott be a fináléba. A döntő magyar idő szerint 15.40-kor kezdődik.
A női kardozók a negyeddöntőben németek ellen indítottak, ekkor Pusztai Liza még csak a boxból szurkolt a társaknak: Battai Sugár Katinka, Katona Renáta és Szűcs Luca hozta is a győzelmet, majd rögvest meglepődhetett – de csak egy kicsit, hiszen bár Battai edzője, Dávid László a bolgárokat várta ellenfélként, a legtöbben az ukránokra tippeltek: azt a nyolcaddöntőt a bolgárok húzták be (másként: a mester ért azért ehhez a sportághoz…), így a négy közé jutásért jöhetett a világranglista elején tanyázó Joana Ilieva vezette négyes.
A mieinket meg Battai Sugár vezette, mellette Szűcs és Pusztai is pozitív mérleggel zárt, vagyis a magyar női kardcsapat is bejutott a legjobb négy közé Tbilisziben.
Az elődöntőben női kardcsapatunk nem tudta megismételni a férfi párbajtőrözők franciák elleni győzelmét, pedig az Európa-bajnok ellen Szűcs Luca a harmadik asszóban hatalmasat ment, fordított, onnantól nálunk volt az előny, volt, hogy hattal is vezettünk. Ám sajnos a meccs befejező harmada nem sikerült – a lányok a bronzért vívhatnak Tbilisziben, közvetlenül a férfi párbajtőrcsapat döntője előtt, magyar idő szerint 14.45-kor.
VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, TBILISZI
Párbajtőr. Férfiak. Csapat
Nyolcaddöntő: Magyarország–Hongkong 42:27 (Siklósi +7, Koch +7, Keszthelyi +5, Andrásfi –4)
Negyeddöntő: Magyarország–Venezuela 45:24 (Siklósi +10, Keszthelyi +7, Koch +4)
Elődöntő: Magyarország–Franciaország 45:35 (Andrásfi +7, Koch +6, Siklósi +1, Keszthelyi –4)
Kard. Nők. Csapat
Nyolcaddöntő: Magyarország–Németország 45:39 (Szűcs +5, Battai +2, Katona –1)
Negyeddöntő: Magyarország–Bulgária 45:38 (Battai +4, Szűcs +2, Pusztai +1)
Elődöntő: Franciaország–Magyarország 45:41 (Szűcs +3, Pusztai 0, Battai –7)