52 év után lesz újra magyar vb-érem férfi tőr egyéniben

Vágólapra másolva!
2025.07.23. 14:50
null
Szemes Gergő (Fotó: Nemzeti Sport)
Dósa Dániel és Szemes Gergő egymás ellen vívtak a tbiliszi vívó-világbajnokság negyeddöntőjében férfi tőrben, utóbbi szinte végigvezetve győzött, amivel 52 év, Kamuti Jenő 1973-as bronzérme után lesz ismét magyar vb-érmese ennek a szakágnak.

Az asszót a szokásoknak megfelelően edzői támogatás nélkül vívta le a két magyar, egyikük mögé se ült oda a trénere. 


A párharcban gyakorlatilag végig Szemes vezetett, kihasználta ellenfele hibáit, egy alkalommal 13–11-nél „letollta őt” a pástról. Dósa – aki bár tapasztaltabb, de most vívhatott először a nyolc között világbajnokságon – értetlenkedve vette tudomásul, hogy erre nem figyelt. Ezt követően Szemes az utolsó tust is beadta. Dósa a megnyert asszóival elégedett volt, úgy érezte nagyon jól vívott a nap során, de hozzátette, csapattársa ellen nem igazán megy neki, így nem volt szerencséje, hogy vele kellett megküzdenie a biztos éremért.

„Nagyon sokat vívunk egymás ellen, neki fekszik az én stílusom, nekem nem fekszik az ő stílusa. Nagyon kellemetlen csapattárssal vívni, és elképesztően nagy pech, hogy karrierem talán egyik legjobb napján vele kerültem össze” – mondta Dósa a vegyes zónában, hozzátéve: „Szeminek elképesztően jó érzéke van ahhoz, hogy egy hibát kihasználjon Sokkal koncentráltabban kellett volna vívnom” – szögezte le.

Szemes, aki a 2022-es, egyiptomi világbajnokságon nyolcadik volt, a fináléért a hongkongi Csoj Csun Jin Ryannal vív majd magyar idő szerint 16 órától.

Ebben a szakágban legutóbb a magyarok közül Kamuti Jenő végzett dobogós helyen vb-n, mégpedig 1973-ban, Göteborgban, ahol harmadik lett. Az MTI az isztambuli repülőtéren érte őt utol.

„Most megyek Tbiliszibe a világbajnokságra, várom a csatlakozást, és nagy kár, hogy nem egy nappal előbb utaztam ki. Sajnálom, hogy nem látom a magyar tőrvívásnak ezt a nagy sikerét. Régóta vártam a fiúktól, mert bennük volt az eredmény, rengeteget tettek ezért az edzőikkel együtt. Nagyon boldog vagyok, hogy a férfi tőrvívás zárkózik eredményességben a többi fegyvernem mellé” – mondta.

VÍVÁS
VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI TŐR, EGYÉNI
a 64 között: Dósa Dániel–Jamie Cook (brit) 15–14, Szemes Gergő–Veljko Csuk (szerb) 15–3, Tóth Gergely–Andrea Nigosanti (argentin) 15–8, Alexander Choupenitch (cseh)–Mihályi Andor 15–5.
a 32 között: Dósa–Macujama Kjoszuke (japán) 15–12, Szemes–Carlos Llavador (spanyol) 15–13, Mohamed Hamza (egyiptomi)–Tóth 15–4.
a 16 között: Dósa–Alexander Massialas (amerikai) 15–11, Szemes–Choupenitch 15–7.
negyeddöntő: Szemes–Dósa 15–11, Csoj Csun Jin Ryan (hongkongi)–Filippo Macchi (olasz) 15–14, Maxime Peauty (francia)–Iimura Kazuki (japán) 15–13 Kirill Borodacsev (orosz)–Hamza (egyiptomi) 15–14

 

Legfrissebb hírek

Vívás: „Sokáig féltem, hogy juniorkoromra eltűnök” – Spiesz Anna

Utánpótlássport
2025.08.10. 19:32

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.08.04. 00:05

Boczkó Gábor: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

Egyéb egyéni
2025.08.01. 09:44

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07
Ezek is érdekelhetik