Bor Barna: Nem úgy működik, hogy leveszünk valakit a polcról, és máris pótoltuk az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztiánt

– Nem volt annyira régen, hogy véget ért az Európa-bajnokság. Mi fért bele a felkészülésbe április vége óta?     
– Nagyjából egy hónapunk volt felkészülni az évad legnagyobb versenyére, a két viadal között először az országos bajnokságon mérették meg magukat a mieink, aztán elutaztunk Spanyolországba, Benidormba nemzetközi edzőtáborba, itt népes mezőny gyűlt össze, a világ minden tájáról érkeztek sportolók. Aztán szinte ahogy hazajöttünk, utaztunk is Németországba, szintén edzőtáborba, ahol már a teljes magyar világbajnoki csapat ott volt – mondta a Nemzeti Sportnak Bor Barna, a magyar cselgáncsválogatott szövetségi kapitánya. Itt elvégeztük az utolsó simításokat, sokat küzdöttek a dzsudokák, aki ott volt, az sérülésmentesen átvészelte a tréningeket, teljesen készen áll a csapat.

– Megállták a helyüket ebben a mezőnyben azok is, akik nem feltétlenül tartoznak a sportág első vonalához, de a hazai rendezésű világbajnokság apropóján bekerültek a vébécsapatba?     
– Igen, úgy gondolom, jól illeszkedtek be. Ezekben a nemzetközi edzőtáborokban leginkább azon van a hangsúly, hogy minél többet küzdhessenek a versenyzők, amiből mindenki épülhet, fejlődhet.

– Ha jól tudom, kötelező volt elindulnia az országos bajnokságon annak, aki a világbajnoki részvételre pályázott, mégsem volt ott mindenki Zalaegerszegen. Miért?     
– Valóban kötelező volt elindulni az ob-n, és igazából mindenki szőnyegre lépett, aki tudott. Özbas Szofi néhány nappal a verseny előtt megbetegedett, ő emiatt kényszerült kihagyni a tornát, csakúgy, mint Szabó Áron. Volt akkor valami vírus, amely több sportolót elkapott.

– Szerencse a szerencsétlenségben, hogy akkor és nem a vébé előtt.     
– Így van.

– A hazai sajtóban rengeteg szó esett arról, milyen lesz saját közönség előtt küzdeniük a mieinknek. Önnek milyen tapasztalatai vannak még aktív sportolói korából a magyarországi szurkolókról?     
– Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy versenyezhettem a Papp László Budapest Sportarénában junior- és felnőtt-világbajnokságon, Európa-bajnokságon, Grand Prix- és Grand Slam-viadalokon is. Szerintem óriási lehetőség ez, különösen a fiataloknak, akik előtt még hosszú út áll, mire beleérnek a felnőttmezőnybe. A vb önmagában is a sportág csúcseseménye, az pedig rátesz még egy lapáttal a jelentőségére, hogy hazai pályán rendezzük a versenyt. A szurkolók, családtagok, hozzátartozók segíthetnek a mieinknek elérni azokat az eredményeket, amelyeket elvárunk.

– Ezek szerint ön azok közé tartozott, akiket motiváltak a hazai szurkolók, nem extra teherként élte meg.     
– Igen, én kedveltem, amikor nekem szurkolt az aréna közönsége.

– Szövetségi kapitányként mennyire tudja erősíteni ezt az érzést azokban, akiket inspirál a szurkolás, és hogyan lehet megnyugtatni azokat, akik esetleg a kelleténél jobban izgulnak emiatt?
– Egy szövetségi kapitánynak kötelessége, hogy ismerje a tanítványait, versenyzőit, ez nagyon fontos. Mindannyian egyéniségek, más és más igényekkel. Valakivel többet kell erről a helyzetről beszélni, de olyan is akad, aki alig várja, hogy itthon, a barátai, a családja előtt mutathassa meg magát. Különösen akik eredményesebbek, azoktól vár ilyenkor sokat a magyar szurkolói közösség, rajtuk talán nagyobb a nyomás.

– Többször említette – a visszajelzések alapján nem alaptalanul –, hogy a sportolókkal, edzőkkel való kommunikáció az erőssége. Most, hogy szokatlanul nagy létszámú csapattal foglalkozik, jutott ideje mindenkire?
– Elég régóta ismerem a srácokat, lányokat, jó néhány közös versenyen, edzőtáborozáson vagyunk túl az edzőkkel, versenyzőkkel is. Azt gondolom, tudom, kinek mire van szüksége, hiszen nem most kellett elkezdeni kideríteni, ki mit igényel, kihez hogyan kell hozzászólni. A súlycsoportokat hazai rendezésű világbajnokságon magyar versenyzőkkel célszerű feltölteni, ha nem Budapesten lenne a torna, nem indulna rajta ennyi dzsudokánk.

– A magyar csapat létszáma nagy, de sokkal vérmesebb reményeink talán nem lehetnek, mint az áprilisi Európa-bajnokságon, ahol három pontszerző helyezés és egy aranyérem volt a mieink mérlege, egyetért?
– Igen, én egy érmet és egy pontszerző helyezést tartok reálisnak a magyar csapattól, de nevesíteni nem szeretnék, mert ezzel óhatatlanul is terhet raknék a versenyzőkre. Senkinek sem szabad a kötelességének éreznie, hogy minél jobban szerepeljen, profi sportolókról beszélünk, akik tudják magukról, mire képesek, és mit várnak maguktól. Azt tudomásul kell venni, hogy a világbajnokság a sportág legnehezebb versenye, és rettentő sűrű a mezőny, ráadásul már az orosz sportolók jelenléte is növeli a színvonalat. Nemzetenként egy-egy súlycsoportban két sportoló is elindulhat, ez a hagyományosan sikeres dzsúdós országoknak óriási előny, Japán vagy Grúzia második-harmadik számú versenyzői is hihetetlenül jók. Húsz olimpiai és huszonnyolc világbajnok nevezett a budapesti vébére, persze van közöttük átfedés, de ez is jelzi, milyen népszerű a sportág a világban, és milyen nehéz verseny előtt állunk.

– A magyar válogatott a nők és a férfiak között sem indít versenyzőt a legnehezebb súlycsoportban. Nem lett volna egy-egy dzsudoka ezekre a pozíciókra?
– A már korábban kialakított válogatási elvek alapján állítottuk össze a csapatot, és a nemzetközi válogatóversenyek után lett végleges a keret. A nehézsúlyú Balogh János az országos bajnokságon nyert aranyérmével kivívta a jogot magának, hogy a vegyes csapatban elindulhasson, de egyéniben senki sem tudta kvalifikálni magát.

– Van viszont egy ennél is nagyobb hiány a magyar csapatban, az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián nemrég jelentette be, hogy sérülés miatt nem tud tatamira lépni Budapesten. Mennyire fog hiányozni a csapatból, lehet őt pótolni?
– Azért – főleg az ő esetében – ez nem úgy működik, hogy leveszünk valakit a polcról, és máris pótoltuk Tóth Krisztiánt. Meghatározó alakja a magyar dzsúdónak, több mint tíz évig a nemzetközi elithez tartozott, számtalan világbajnokságon küzdött éremért, kétszer dobogóra is állhatott, és olimpián is nyert egy bronzot. Hiányozni fog a sok versenyrutin a csapatból, ami neki megvan. A vállával vannak gondok, a közelmúltban kiújult egy sérülése, ezért a felkészülése nem volt teljes értékű, ráadásul elkapta egy makacs betegség, amivel hetekig küzdött. Ezután mondta azt, hogy mivel nem tudott a saját maga által felállított mérce alapján kellően felkészülni, nem vállalja a szereplést a vébén, ami szerintem fair, felelősségteljes döntés. Ennek ellenére ott lesz az arénában, és szurkol a csapatnak.