Vizer marad az elnök, Karakas Hedvig bekerült az IJF végrehajtó bizottságába

Vágólapra másolva!
2025.06.11. 14:46
null
Ismét Vizer lett az elnök (Fotó: Getty Images)
A következő négy évben is Vizer László Máriusz irányítja a Nemzetközi Judo Szövetséget (IJF), melynek végrehajtó bizottságába beválasztották Karakas Hedviget.

A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint az IJF szerdán, két nappal a budapesti világbajnokság rajtja előtt a Várkert Bazárban tartotta tisztújító közgyűlését, melyen az elnöki posztot 2007 óta betöltő Vizert közfelkiáltással választották újra. A közgyűlés az elnökválasztás mellett döntött a végrehajtó bizottsági új összetételéről. 

A szavazás eredményeként helyet kapott a testületben Karakas Hedvig, így mostantól két magyar tagja van a vb-nek, mivel a kontinentális szövetségek elnökei automatikusan bekerülnek a bizottságba, az európai szövetséget pedig – a magyar szövetséget is vezető – Tóth László irányítja.

A 35 éves Karakas Hedvig versenyzőként három olimpián szerepelt, Londonban az ötödik, Rióban a hetedik helyen végzett. Világbajnokságon 2009-ben bronzérmet nyert, míg Európa-bajnokságon 2020-ban diadalmaskodott, 2009-ben és 2010-ben bronzérmet szerzett, a 2015-ös Európai Játékokon pedig a dobogó második fokára állta fel. Pályafutását 2022-ben fejezte be, azóta az IJF-nél dolgozik, több világverseny mellett a párizsi olimpián is a szövetség csapatában tevékenykedett.

 

Legfrissebb hírek

Új sorozatot indít a Nemzeti Sportrádió, megismerhetjük a sportolók kedvenc zenéit

Egyéb egyéni
2025.06.30. 19:15

Cselgáncs: jó szereplés, kis hiányérzettel – két érem az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.29. 20:32

Cselgáncs: Csermák Dániel megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
2025.06.28. 18:20

Cselgáncs: Fedora Ferenc bronzérmes a szkopjei ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.26. 19:18

Cselgáncs: erős magyar csapattal csütörtökön indul az ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2025.06.25. 14:44

Cselgáncs: Szabó Réka ötödik lett a berlini junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.06.23. 12:37

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
2025.06.22. 07:13

A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.22. 07:12
Ezek is érdekelhetik