Vívás: hat magyar a főtáblán Bogotában

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.05.11. 07:32
null
Nagy Dávid egyéni olimpiai bajnokot legyőzve jutott a főtáblára (Fotó: Bizzi Team)
A férfiaknál öt, a nőknél egy lép pástra a párbajtőrözők bogotái Grand Prix-viadalán.

Kezdjük a hölgyekkel, az udvariasság mellett az egyszerűség is ezt diktálja: a párbajtőrözők bogotái Grand Prix-versenyére csak Muhari Eszter nevezett, ő meg a viadal második kiemeltje, így aztán a pénteki selejtezőben nem kellett pástra lépnie.

Szombaton hasonló okok miatt legálisan hiányozhatott a vívóteremből Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor és Koch Máté (sorrendben: a verseny első, negyedik és kilencedik kiemeltje), további három magyar azonban pástra lépett a szombaton éjjel befejeződő selejtezőben.

A három olimpiai bajnok negyedik társa, Nagy Dávid egy, a csoportkörben összeszedett vereség után nagyot dobott a „darálóban”, hiszen a 2016-os egyéni olimpiai bajnokot, a dél-koreai Pak Szong Jungot ütötte el attól, hogy főtáblás legyen – Nagy Dávid így azonban az lett, ráadásul másodikként, merthogy Keszthelyi Zsombor hibátlanul vívott a csoportkörben, így rögtön a 64 közé jutott.

Kovács Gergelynek két asszót kellett nyernie ahhoz, hogy folytathassa a verseny Bogotában, ezt a fiatal párbajtőröző megtette – Kulcsár Viktor ugyanebbe a helyzetbe került a csoportasszók után, sajnos, ő már az első meccsét elveszítette, így kiesett.

A női 64-es küzdelme magyar idő szerint 16 órakor kezdődik, a férfiak másfél órával később rajtolnak.

GRAND PRIX-VERSENY, BOGOTÁ
Párbajtőr. Férfiak. Egyéni. A csoportmérkőzéseken: Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor, Koch Máté (kiemeltek), Keszthelyi Zsombor 6 győzelem/0 vereség, Nagy Dávid 5/1, Kovács Gergely 4/2, Kulcsár Viktor 4/2. A 96 közé jutásért: Kovács G.–Hasszan (kuvaiti) 15:6, Ng Ho Tin (hongkongi)–Kulcsár 15:13. A 64 közé jutásrt: Nagy D. Pak Szong Jung (dél-koreai) 15:9. Kovács G.–Candela (amerikai) 15:12

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Domonkos Emese most nem maradna le a világversenyekről

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

A „csodacsapathoz” jöttünk! – interjú a férfi tőrvívó-válogatottal

Képes Sport
2025.10.23. 08:42

Sákovicsék egy párt alkottak – emlékezés Dömölky Lídiával

Egyéb egyéni
2025.10.23. 06:37

Vívás: Horváth Lotti ezüst-, a fiúcsapat bronzérmes Klagenfurtban

Utánpótlássport
2025.10.19. 18:59

Csak a galambok szenvedtek hiányt

Népsport
2025.10.19. 10:19

Vívás: Papp Jázmin remek szezonkezdés után eredményes évet vár

Utánpótlássport
2025.10.15. 18:05

Leterhelt fiatalok: jóból is megárt a sok

Utánpótlássport
2025.10.15. 09:03

Vívás: erős junior tőrcsapatok állhatnak össze az évadban

Utánpótlássport
2025.10.13. 20:17
Ezek is érdekelhetik