Súlyemelés: jönnek az új súlycsoportok, egy máris változott

Vágólapra másolva!
2025.05.13. 12:44
null
Jönnek az új súlycsoportok a súlyemelőknél (Fotó: Getty images)
 A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) június elsejétől új súlycsoportokat léptet életbe, egy kategóriát máris módosított.

Az IWF közlése szerint a férfiaknál tervezett 98 kilogramm helyett a 94 kg lesz az egyik új a következő hónaptól hatályos nyolc súlycsoport között. A változtatást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) várható döntésére hivatkozva lépte meg az IWF.

A NOB a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokon súlyemelésben a férfiaknál és a nőknél is öt súlycsoportot fog engedélyezni, de a hivatalos listát még nem hozta nyilvánosságra. Az IWF decemberben határozott úgy, hogy a jelenleg érvényben levő tíz-tíz kategória számát csökkenti, és helyettük 2025. június elsejétől kezdve nyolc-nyolc súlycsoportban rendeznek versenyeket mindkét nem, a felnőttek és a juniorok esetében egyaránt. A NOB ebből a nyolc-nyolcból választja ki a 2028-as olimpia sportági programjában szereplő öt-öt kategóriát.

Az IWF „menet közben” most módosította a tervezett férfi 98 kilót 94-re, mivel el akarja kerülni, hogy túl nagy különbség legyen a felsőbb kategóriahatároknál a 88 kg és az azt követő súlycsoport között. A nemzeti szövetségekhez eljuttatott levél szerint „ezzel a kiigazítással a hamarosan kiválasztásra kerülő öt férfi olimpiai kategória egyenletesebben oszlik el, igazságosabb és biztonságosabb kvalifikációt biztosítva minden sportoló számára az LA28-ra”.

A női testsúly-kategóriák ugyanakkor maradnak úgy, ahogyan azt az IWF korábban bejelentette.

A június 1-től érvényes 8-8 új súlycsoport: 60 kg, 65 kg, 71 kg, 79 kg, 88 kg, 94 kg, 110 kg, plusz 110 kg (férfiak); 48 kg, 53 kg, 58 kg, 63 kg, 69 kg, 77 kg, 86 kg, plusz 86 kg (nők).

 

Legfrissebb hírek

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
2025.10.22. 15:02

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Erik Spoelstra lett az amerikai férfi kosárválogatott kapitánya

Kosárlabda
2025.10.15. 07:55

Súlyemelő-vb: az üzbég olimpiai bajnok Djurajev világcsúcsokkal győzött

Egyéb egyéni
2025.10.10. 21:55

Evezős beach sprint Eb: három-három felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:20

A 79 kilósoknál is volt világrekord a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 09:10
Ezek is érdekelhetik