NB II: az ötgólos vereség után Dajka László azonnal lemondott vezetőedzői posztjáról

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 20:20
A meglepett és csalódott Dajka László az ötgólos hazai vereség után lemondott posztjáról (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB II 4. fordulójában a Kazincbarcika idegenben 5–0-ra kiütötte a Budafokot, a találkozó után a XXII. kerületiek trénere, Dajka László azonnal lemondott vezetőedzői tisztségéről.

Dajka László februárban Erős Gábor helyett érkezett a budafokiak kispadjára, s a tavasszal teljesítette a csapattal a célt, a bennmaradást. Az együttes ráadásul úgy érte ezt el, hogy legyőzte többek között a Nyíregyházát, az ETO-t és a Honvédot is. A most futó bajnokságot is jól kezdte a Budafok, az első két meccsén 4 pontot szerzett úgy, hogy Kisvárdán győzött, azóta azonban kikapott a Vasastól, vasárnap pedig a Kazincbarcikától. Érdekesség, hogy a barcikaiak trénere éppen az az Erős Gábor, aki helyett Dajka februárban leült a XXII. kerületiek kispadjára.

LABDARÚGÓ NB II
4. FORDULÓ
BUDAFOKI MTE–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0–5 (0–3) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, 500 néző. Vezette: Gaál Ákos (Szalai Balázs, Horváth Zoltán)
BUDAFOK: Auerbach – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. – Szabó B. (Szűcs P., 75.), Sztojka D. (Zuigeber, 65.) – Szerető (Rétyi, 44.), Merényi (Németh M., 44.), Kovács D. (Kun B., 44.) – Vasvári. Vezetőedző: Dajka László
KAZINCBARCIKA: Fadgyas – Ternován (Balázsi L., 77.), Varga J., Debreceni Á., Demeter M. – Lucas (Ferencsik B., 63.), Csatári – Pintér Á. (Szabó M., 63.), Kártik, Bódi Á. (Herjeczki, 71.) – Pethő B. (Katona I., 63.). Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Kártik (14.), Pethő B. (35., 39., 58.), Varga J. (74.)
MESTERMÉRLEG
Dajka László: – Én ma rövid leszek, nem fogok elemezni. Mindig is volt tartásom és büszkeségem. Ha a győztes csapatnak a tagja vagyok, akkor a vesztesnek is. Teljesen higgadt vagyok, de piszkosul csalódott. Sok sikert kívánok az utódomnak, remélem, a lemondásomat elfogadják!
Erős Gábor: – Szeretném megköszönni a budafoki szurkolók szívélyes fogadtatását. Nekünk az első pillanattól kezdve minden sikerült, aztán a mezőnyben végig nagy fölényben játszottunk. Nem szeretném túlértékelni ezt a sikert, mert a játékunk képe a korábbi mérkőzéseken is hasonló volt. A mai nap a miénk volt, ennek nagyon örülünk, végre sikerült megszereznünk az első győzelmünket!

A forduló további mérkőzéseiről ide kattintva olvashatnak!

 

Legfrissebb hírek

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
3 órája

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:43

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik