Május 10-én lesz a súlyemelők elnökségválasztó közgyűlése

Vágólapra másolva!
2025.04.09. 21:49
Nagy Péter (Fotó: Kovács Péter)
Május 10-én, szombaton szavaznak a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) új elnökségéről a küldöttek – tudatta szerdán az MTI-vel Nagy Péter, az MSSZ március utolsó szombatján megválasztott új elnöke.

Az újabb rendkívüli közgyűlésre azért van szükség, mert a múlt hónap végén rendezett sportági csúcsfórumon csak az elnök személyéről tudtak dönteni, az új elnökségről nem, a régi testületnek pedig egyetlen tagja sem kapta meg az ahhoz szükséges szavazatot, hogy tisztét megőrizhesse.

A főállásban jogászként praktizáló, 39 éves szegedi Nagy Péter, aki a válogatottságtól elköszönt, de versenyzőként változatlanul aktív, az MSSZ-t 2008 óta vezető Dobos Imrét váltotta a szövetség élén. A három olimpián is szerepelt, legjobbjaként ötkarikás hetedik helyezett, Eb-ezüst- és -bronzérmes ólomsúlyú sportember elmondta, hogy az átmeneti időszakban megbízott főtitkár és szövetségi kapitány viszi az ügyeket, míg az új elnökség megalakulása után mindkét posztra pályázatot írnak ki.

Haragos Attila szövetségi kapitánynak lejárt a szerződése, Takács Mária főtitkárnak pedig egy nappal a múlt havi közgyűlés előtt szüntette meg a munkaviszonyát Dobos Imre, akivel szemben 46–38-as szavazatszámmal nyert a viharos tisztújító fórumon Nagy Péter.

 

 

Legfrissebb hírek

Hét orosz is indulhat a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 11:39

Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:34

Súlyemelés: tömegével írták át a korosztályos csúcslistákat

Utánpótlássport
2025.09.22. 18:31

Nagy Péter: A sportoló gyerek mindig a megoldásra törekszik

Utánpótlássport
2025.09.19. 17:31

Gyász: elhunyt az Eb-bronzérmes súlyemelő, Lénárt Ferenc

Egyéb egyéni
2025.09.15. 11:37

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
2025.09.12. 07:39

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
2025.08.19. 10:03
Ezek is érdekelhetik