Nagy Péter: Elég parázs hangulatú, de az én szempontomból sikeres közgyűlésen vagyunk túl

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.03.30. 10:06
Nagy Péter a Nemzeti Sportrádiónak nyilatkozott megválasztását követően (Fotó: Kovács Péter)
Mint az ismert, szombaton tartotta a végül maratonira nyúló tisztújító közgyűlését a Magyar Súlyemelő-szövetség. Több mint öt óra és megannyi vita után végül titkos szavazáson megszületett az eredmény: Nagy Pétert választották meg a küldöttek a szövetség új elnökének, ő pedig nyilatkozott a Nemzeti Sportrádiónak.

 

„Elég parázs hangulatú, elhúzódó, de az én szempontomból sikeres közgyűlésen vagyunk túl. Nagyon örülök, és büszke vagyok. Nagy valószínűséggel azonban új közgyűlést kell majd létrehozni” – kezdte a Magyar Súlyemelő-szövetség új elnöke, aki megválasztása nehézségeiről mesélt a Nemzeti Sportrádióban.  

„Beazonosítási problémák miatt nehezen kerültem fel a jelölőlistára, de a szavazás után nagy arányú győzelmet lett a vége. Számítottunk rá, hogy nehéz lesz, ezért érkeztem jogi csapattal, küzdöttünk azért, hogy a változás összejöjjön. Az elnökséget most nem szavazták meg, azt még fel fel kell állítani. A korábbi elnök, Dobos Imre sportszerűen gratulált” – mondta Nagy Péter, aki elárulta, hamarosan megkezdi munkáját új szerepkörében.

 

 

 

Egyéb egyéni
2025.03.29. 16:16

Súlyemelés: Nagy Pétert választották meg elnöknek

A több mint 16 éve elnök Dobos Imre kihívója volt a közelmúlt egyik legeredményesebb hazai alakja.

 

Legfrissebb hírek

Visszahívta Csák Levente elnököt a Magyar Síszövetség küldöttgyűlése

Téli sportok
2025.10.22. 15:22

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
2025.10.20. 16:26

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Mitykó Veronika országos csúcsokkal lett 13. a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:10

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Súlyemelő-vb: világrekord a női 77 kilósok között is

Egyéni
2025.10.08. 21:58

Hat világcsúcs dőlt meg kedden a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:50

Súlyemelés: az ITA a világbajnokság alatt is tesztel

Egyéb egyéni
2025.10.06. 12:59
Ezek is érdekelhetik