Koleszár Mihály őrült befutó után ezüstérmes Budapesten

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.04.26. 18:53
null
Fotó: Dömötör Csaba
Mohamed Mutaz nyerte meg a budapesti öttusa-vk-versenyt a férfiaknál. A második Koleszár Mihály lett, de ezt csak percekkel a célba érése után tudták megállapítani.

IGAZI BULIHANGULAT volt a nézőközönség sorai között a BOK-csarnokban a budapesti öttusa-világkupaverseny szombati záró napján. A vívópástra a versenyzők az AC/DC ausztrál rockegyüttes egyik legismertebb számára, a Thunderstruckra vonultak be – a főlelátó megtelt, és az oldallelátókon is szép számmal ültek rajongók.

A hét magyar női indulóból öten (Bauer Blanka, Eszes Noémi, Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Mészáros Emma) is eljutottak a fináléig. Gulyás a négy között esett csak ki, Eszes csupán a döntőben maradt alul a táblás vívásban. Az akadályversenyben mindannyian hibátlanul mentek végig. A kombinált szám előtt az olimpiai bajnok Gulyásnak volt a legnagyobb esélye a sikerre, négy másodperccel az éllovas egyiptomi Farida Halil és eggyel a második olasz Aurora Tognetti mögül rajtolt – de már a második lövészet után vezetett, és innentől senki nem veszélyeztette győzelmét. A 13. helyről rajtoló Bauer Blanka az egyedüli 11 perc alatti kombináltszám-idővel (10:58) egészen az ötödik helyig kapaszkodott fel, amely karrierje eddigi legjobbja vk-viadalokon – a tavalyi budapesti hatodik helyét javította meg.

 

Koleszár Mihály 21–14-es vívómérlegével a második kiemelt volt, a döntőben kapott csak ki a táblás vívásban. Az akadálypályán és az úszásban is jól teljesített, az egyiptomi Mohamed el-Ashqar viszont mindkettőben kiemelkedő volt, az OCR-ben 25.70-es időt repesztett, és 25 másodperccel rajtolt a kombinált számban Koleszár előtt. Viszont nagyon hamar elkészült az erejével, Koleszár a második lövészet előtt megelőzte, és vezetett, ám szinte a semmiből megérkezett egy másik egyiptomi, Mutaz Mohamed, aki a harmadik sorozat után vette át a vezetést, majd elképesztő sprintbe fogott, és nyert. Koleszár végül a francia Ugo Fleurot-val és a fehérorosz Akim Gnedcsikkel csatázott a második helyért – az utolsó kanyarban még Fleurot volt elöl, de óriásit vágtáztak Koleszárral a célig. Annyira szoros volt a befutójuk, hogy a versenybírók nagyjából tíz percig tanakodtak, melyikük ért célba előbb – a felvételek alapján a hazai versenyzőt hozták ki második helyezettnek. Koleszár Mihály egy hónapja Kairóban szintén második lett, karrierje első vk-érme után egyből meg is szerezte a másodikat.

Készen állok a pihenésre! Nagyon-nagyon elfáradtam, de örülök, hogy ilyen fantasztikus körülmények között versenyezhettem, a Magyar Öttusaszövetséget csak dicsérni tudom, hihetetlenül színvonalas versenyt hozott össze a nulladik perctől kezdve. Örülök, hogy döntőbe jutottam, és hogy a magyar közönség még egy érmet ünnepelhetett. Folytatjuk a munkát, mert nagyon sok feladat vár még rám, de elégedett vagyok. Ezért élvezhető az öttusa, ami a záró számban történt: az utolsó méterekig nem lehet tudni, hányadik lesz az ember, ezerrel kell csinálni, és ha az ember nem „hal meg”, bármi lehet” – értékelt Koleszár Mihály.

Egyéb egyéni
2025.04.26. 15:06

Öttusa-vk: Gulyás Michelle aranyérmes a budapesti viadalon

Ez volt Gulyás ötödik világkupaversenyen szerzett győzelme, és övé lett a világcsúcsot jelentő pontszám a megreformált öttusában.

 

ÖTTUSA
VILÁGKUPAVERSENY, BOK-CSARNOK
Döntő. Férfiak: 1. Mutaz Mohamed (egyiptomi) 1576 pont, 2. Koleszár Mihály 1570, 3. Fleurot (francia) 1570. Nők: 1. Gulyás Michelle 1476 pont – világcsúcs, régi: 1464, Farida Halil, 2025, 2. Halil (egyiptomi) 1462, 3. Flavin (francia) 1455, …5. Bauer Blanka 1431, …8. Guzi Blanka 1419, …12. Eszes Noémi 1401, 13. Mészáros Emma 1392

 

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: egyiptomi győzelem vegyes váltóban a váltó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
12 órája

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
2025.07.09. 19:27

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
2025.07.08. 16:28

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42
Ezek is érdekelhetik