Vívás: Muhari Eszter aranyérmes a barcelonai világkupaversenyen

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.02.08. 18:02
Muhari Eszter győzött Barcelonában (Fotó: BizziTeam)
Nagyszerű eredmény női párbajtőrben: a barcelonai világkupaversenyen Muhari Eszter végzett az első helyen.

Ha napja van, hát napja van – mondhatnánk akár ezt is, ám ez a szombat Muhari Eszter szempontjából nem feltétlenül ezt a vívók körében oly gyakorta használt szófordulatot hozta. 

Merthogy olimpiai bronzérmesünk ugyan valóban remek napot fogott ki szombaton Barcelonában, a női párbajtőrözők vk-viadalán, ám ebben sokkal inkább benne volt Muhari küzdeni akarása, no meg persze az, mekkorát is fejlődött László István tanítványa. 

Amúgy a nap során a negyeddöntőben vívta a legszorosabb asszóját Muhari, és ez olyannyira felszabadította, hogy utána már szinte megszúrni is alig tudták őt az ellenfelek – az elődöntő és a finálé meg aztán végképp simán alakult. Már látszólag. Különösen az aranyért vívott csatára igaz, hogy nagyon észnél kellett lennie Muhari, hiszen a dél-koreai Szong Sze Ra személyében nem akárki kötött be ellene, a világranglista harmadik helyén álló kiváló vívó sosem számított könnyű ellenfélnek senki számára, ám szombaton Muhari a döntő harmadik felvonásában „megette” a dél-koreai lányt, az asszó legvégén már-már megalázó tusokat adott. 

Szerencsére. 

Muhari Eszter a dobogó tetején (Fotó: BizziTeam)

Muhari Eszter vk-aranya mellett essen szó a szombat kapcsán egy másik magyar „csodáról”, mégpedig a 16 éves, vagyis még kadétkorú Horváth Lotti szerepléséről, aki a pénteki selejtezőből hibátlan csoportkör után kvalifikálta magát a főtáblára, ahol nyert az első körben. Majd a másodikban is, nem is akárki ellen: az észt Nelli Differtet Muhari Eszter egyetlen tussal győzte le a párizsi bronzmeccsen. 

Horváth Lotti öttel verte meg Differtet, és közel állt a nyolcas táblához is, ott egy másik észt, Katrina Lehis a létező legkisebb különbségű győzelemmel ütötte el a továbbjutástól a fiatal magyar tehetséget. 

VÍVÓ VILÁGKUPAVERSENY, BARCELONA

PÁRBAJTŐR
NŐK
EGYÉNI
A 32 közé jutásért
Muhari– Aurore Favre (svájci) 15:10
Gnám–Yin (kanadai) 15:10
Horváth–Csü Hsziao-hsziao (kínai) 15:12
Fiamingo (olasz)–Dékány 15:9
A 16 közé jutásért
Muhari–Li Szin Hi (dél-koreai) 15:13
Horváth–Differt (észt) 15:10
Hsieh (hongkongi)–Gnám 15:9
Nyolcaddöntő
Muhari–Tang Csün-jao (kínai) 15:14
Lehis (észt)–Horváth 14:13
Negyeddöntő
Muhari–Bezsura (ukrán) 15:10
Elődöntő
Muhari–Paulis (olasz) 15:7
Döntő
Muhari–Szong Sze Ra (dél-koreai) 15:9

Végeredmény: 1. Muhari Eszter, 2. Szong Sze Ra, 3. Fiamingo és Paulis, …15. Horváth Lotti, …24. Gnám Tamara, …54. Dékány Kinga

 

Legfrissebb hírek

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
2 órája

Két magyar érem született a kerekesszékes vívó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.07. 19:54

„Minden éremnél többet ér a család!” – Bóbis Ildikó 80 éves

Képes Sport
2025.09.05. 10:30

Nébald György bekerült a vívó Hírességek Csarnokába

Egyéb egyéni
2025.09.04. 15:13

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:43

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
2025.08.18. 09:48

Vívás: „Sokáig féltem, hogy juniorkoromra eltűnök” – Spiesz Anna

Utánpótlássport
2025.08.10. 19:32

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.08.04. 00:05
Ezek is érdekelhetik