Sákovicsné Dömölky Lídia hivatalosan is a Nemzet Sportolója lett

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.02.03. 16:43
Sákovicsné Dömölky Lídia (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A kormány hivatalosan is elfogadta az olimpiai bajnok vívó Sákovicsné Dömölky Lídiát a Nemzet Sportolójának – adta hírül a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a Magyar Közlönyre hivatkozva.

A MOB a honlapján hétfőn megjelent hírben emlékeztetett, hogy a Nemzet Sportolói – Keleti Ágnes halála után – január 22-ei ülésükön javasolták maguk közé az olimpiai és világbajnok tőrvívó Sákovicsné Dömölky Lídiát.

Dömölky Lídia az 1964-es tokiói játékokon a tőrcsapattal nyert aranyérmet, 1960-ban és 1968-ban olimpiai ezüstérmet szerzett a válogatottal. Legjelentősebb egyéni sikerét 1955-ben érte el, amikor Rómában 19 évesen világbajnok lett. Aktív sportolói pályafutása befejezése után edzőként és újságíróként is dolgozott, az előző ciklusban tagja volt a MOB Hagyományőrző Bizottságának, korábban szerkesztette a Magyar Olimpiai Akadémia hírlevelét.

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt. A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet játszott a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolója jelenleg: Balczó András, Faragó Tamás, Jónyer István, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Schmitt Pál, Vaskuti István és Wladár Sándor.

Egyéni
2025.01.22. 18:30

Sákovicsné Dömölky Lídia: Ekkora öröm nem éri mindennap az embert

A Nemzet Sportolójának jelölt olimpiai bajnok vívó reméli, újra az élete szerves része lesz a mozgás.

 

Legfrissebb hírek

A „csodacsapathoz” jöttünk! – interjú a férfi tőrvívó-válogatottal

Képes Sport
9 órája

Sákovicsék egy párt alkottak – emlékezés Dömölky Lídiával

Egyéb egyéni
11 órája

Vívás: Horváth Lotti ezüst-, a fiúcsapat bronzérmes Klagenfurtban

Utánpótlássport
2025.10.19. 18:59

Csak a galambok szenvedtek hiányt

Népsport
2025.10.19. 10:19

Vívás: Papp Jázmin remek szezonkezdés után eredményes évet vár

Utánpótlássport
2025.10.15. 18:05

Leterhelt fiatalok: jóból is megárt a sok

Utánpótlássport
2025.10.15. 09:03

Vívás: erős junior tőrcsapatok állhatnak össze az évadban

Utánpótlássport
2025.10.13. 20:17

Vívás: nagy meglepetést nem hozott a junior tőrözők szezonnyitója

Utánpótlássport
2025.10.12. 19:02
Ezek is érdekelhetik