Babát vár kétszeres olimpikon triatlonversenyzőnk

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.11. 19:09
Kuttor-Bragmayer Zsanett gyermeket vár (Fotó: Magyar Triatlon Szövetség/Fb)
Gyermeket vár a kétszeres olimpikon triatlonversenyző, Kuttor-Bragmayer Zsanett és párja, edzője, Kuttor Csaba, egykori triatlonversenyző, ugyancsak kétszeres olimpikon – tette közzé honlapján a Magyar Triatlonszövetség.

„A terhességem időpontja nem véletlen. Mindenképp szerettem volna fiatalon anyuka lenni, ezért úgy terveztük, hogy a párizsi olimpia után gyermekvállalásba fogunk. A tavaly elszenvedett Achilles-ín-sérülés után a kétezerhuszonötös amúgy is egy félszezonnak nézett ki. Tudtuk, hogy a novemberi műtét és az azt követő rehabilitáció miatt csak az idény második felében tudtam volna teljes erőbedobással versenyezni. A tokiói olimpia után is láthattuk, hogy számos példa van rá, hogy meg lehet csinálni és szülés után is vissza lehet térni a legmagasabb szintre” – mondta a triatlon.hu-nak a terhesség 15. hetében lévő kismama, aki jelenleg is a Spanyolországban edzőtáborozó társaival van, segít nekik a tesztekben, edzéseket mér és alkalomadtán csatlakozik hozzájuk.

„Elsőre fiút szeretnék, másodikra kislányt, de az igazat megvallva mindegy, csak egészséges legyen! Júliusra vagyok kiírva, három hónappal később már szeretném elkezdeni az edzéseket. Utána lesz nagyjából fél évem, hogy a Los Angeles-i olimpiai kvalifikációs időszakra csúcsformába lendüljek. Attól nem kell félnem, hogy ha nem versenyzem, akkor kicsúszok a százból a világranglistán, mert van egy olyan lehetőség, hogy ha valaki teherbe esik, akkor befagyasztják az eredményeit” – árulta el a tokiói olimpián 12., Párizsban 26. helyezett Kuttor-Bragmayer Zsanett, aki a 2028-as játékok kapcsán elmondta, kevés esélyt lát rá, hogy három magyar is ott legyen a legjobb harminc között, de úgy véli, Kropkó Márta és Horváth Karolina is szépen fejlődik.

„Ha annyira megtáltosodnak, hogy mire becsatlakozom a kvalifikációba, már kész versenyzők lesznek, akkor úgy döntök, hogy felteszem a kezem és hagyom őket érvényesülni. A motivációmon nem fog múlni, ha érzek magamban elég erőt és affinitást hozzá, akkor mindenképp beleállok még egy olimpiai hadjáratba” – mondta a triatlonversenyző.

 

Legfrissebb hírek

A nemzetközi szövetség elnöke szerint nagy jövő előtt áll a magyar triatlonsport

Egyéb egyéni
2025.07.22. 18:35

Bronzérmes a magyar vegyes váltó a triatlon sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.20. 13:40

Szalai Fanni ezüstérmes, Kropkó Márta két másodpercre a dobogótól

Egyéb egyéni
2025.07.19. 22:30

Rövid távú triatlon ob: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella győzött Tatán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 20:18

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.19. 13:52

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.18. 20:21

A világelitben bizonyított tizenhét évesen Szalai Fanni

Egyéb egyéni
2025.07.17. 09:22

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
2025.07.13. 10:38
Ezek is érdekelhetik