Párosban és négyesben új tapasztalatokat szerezne idén a kajakos Nádas Bence

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2025.01.24. 20:56
Nádas Bence (Fotó: Dömötör Csaba)
Az olimpiai ezüstérmes kajakos, Nádas Bence megerősítette, hogy idén elsősorban az egyes számokra szeretne koncentrálni, de mint mondta, az is célja, hogy párosban és négyesben új tapasztalatokat szerezzen.

A szegediek világ- és Európa-bajnok versenyzője az M4 Sportnak nyilatkozva bevallotta, hogy most egy kicsit nehezebb nekivágni az új, négyéves ciklusnak, mint Tokió után, amikor három év múlva már jött a következő olimpia.

„Most, hogy tudom, a mostani év nem olyan horderejű, kicsit jobban kell nyüstölnöm magam, hogy mentálisan, fókuszáltságban ugyanúgy ott legyek a topon” – fogalmazott a 28 éves sportoló.

Megerősítette, hogy 2025-ben az 500, illetve 200 méter egyesre összpontosít – legutóbb 2021-ben indult előbbi számban –, s elsősorban magának szeretne bizonyítani. Úgy gondolja, ha hazai és nemzetközi szinten sikeres lesz, akkor reális cél az, hogy 2028-ban, Los Angelesben a párizsihoz hasonló eredményességgel, „vagy még jobban” tudja zárni az olimpiai ciklust. Az egyes mellett a másik nagy célja, hogy a párosok és négyesek terén új tapasztalatokat szerezzen, szeretné a tudását fejleszteni, és elképzelhető, hogy idén új társakkal próbálja ki ezeket a számokat – árulta el.

A sportágban várhatóan változik az ötkarikás kvalifikációs rendszer, nem egy nagy eseményen lehet majd kvótához jutni, hanem hosszú időn keresztül megfelelően teljesítve, pontokat gyűjtve lehet kijutni a játékokra. Nádas Bence azt mondta, örül ennek.

„Így több világversenyen tudunk majd elindulni, értelmet nyernek a világkupák is. Sokkal reálisabb lesz ez a kvalifikációs rendszer. Nem kell majd azon izgulni, hogy a 2027-es világbajnokságon kijön-e a lépés. Sokkal jobb, hogy egy kétéves ciklus alapján derül ki, melyik ország hány kvótát kap. Így sokkal reálisabb lesz a kép” – fogalmazott.

Mint mondta, bár Tótka Sándor – akivel tavaly K–2 500 méteren ezüstérmet szereztek az ötkarikás játékokon – most nem velük készül, hanem elsősorban a családjára koncentrál és így nincs köztük napi kapcsolat, mint korábban, de rendszeresen beszélnek.

 

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19
Ezek is érdekelhetik