A Sporttörvény módosítását kezdeményezték Wladár Sándorék. A Magyar Úszószövetség elnöke többedmagával, a MÚSZ edzői bizottságával és a szakmai alelnökkel közösen Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelet, amelyben az olimpiai életjáradékra vonatkozó rendelkezés megváltoztatását kérte. A törvény szerint ugyanis jelenleg teljes mértékben a sportoló dönti el, kit jelöl meg nevelő- és felkészítő edzőjeként, s ők csak ebben az esetben kaphatják meg a járadékot. Ha a sportoló senkit sem jelöl meg, a járadékot senkinek sem ítélik oda. A Párizsban olimpiai arany- és ezüstérmet szerző Milák Kristóf nem nevezte meg sem felkészítő, sem nevelőedzőjét.
„Az igazságosság, a méltányosság fontos az életemben, ez most is így volt. Meghallgatásra talált a felvetésünk, és a miniszterelnök illetékességi körben átadta a javaslatot az államtitkárnak. Mi nem akarjuk megmondani, mi a helyes, de a helyzeten változtatni kell. Csak az volt a célunk, hogy a méltánytalanság, amely az edzőket érte, ne fordulhasson elő többször” – mondta Wladár Sándor az M4 Sportnak.
A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága a Nemzeti Sporttal közölte, hogy az érintett javaslat kidolgozás alatt áll, kikérték az összes érintett sportköztestület véleményét. Ha ezek megérkeznek, egyeztetést tartanak, és közösen alakítják ki a lehető legjobb megoldást.
Az egyik érintett köztestület a Magyar Edzők Társasága. A szervezet elnöke, Molnár Zoltán a Nemzeti Sportnak konkrét javaslatokról beszélt. „Megtisztelő felkérést kaptunk Schmidt Ádám államtitkár úrtól, hogy a MET is dolgozzon ki javaslatokat” – mondta lapunknak.
„A jelenleg hatályos rendszerben nincs edzői kérelmezés, kizárólag a sportoló megnevezését kell figyelembe venni. Az egyik konkrét javaslatunk az lenne, hogy visszaállítanánk a kérelmezés menetének 2019 előtti gyakorlatát. Korábban ugyanis az edzőnek kellett kérelmeznie, hogy kaphasson járadékot, amelyet rajta kívül alá kellett írnia a sportolónak, a szövetségnek (munkáltatónak), és a végén ezt a Magyar Olimpiai Bizottság megerősítette. Ha a felek között vita volt, a sportfőhatóság eljárást folytatott le” – fejtette ki Molnár Zoltán.
A MET másik felvetése a nevelőedzőkre vonatkozik. „Jelenleg változtatni lehet a nevelőedző személyén, újabbakat és újabbakat nevezhetnek meg a sportolók. El kell törölni a változtatgatást, aki egyszer kimondta, ki volt a nevelőedzője, annak örökre úgy kell maradnia.”
A harmadik konkrét javaslat arra vonatkozik, hogy a törvény az érmes sportolók özvegyei mellett az arra jogosult edzők özvegyeinek is biztosítsa életük végéig a járadékot.