UIPM: az elnök az öttusa további elterjedését várja

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 10:41
Robert Stull (jobbra) lett novemberben a nemzetközi szövetség új elnöke (Fotó: UIPM)
Az öttusa ma sokkal globálisabb sportág ahhoz képest, amikor ő versenyzett, és még további jelentős bővülést vár Robert Stull, a nemzetközi szövetség (UIPM) november közepén megválasztott új elnöke.

A 64 éves amerikai sportember – aki vívásban és öttusában is képviselte hazáját olimpiákon, illetve más világversenyeken, s többek között részt vett az 1989-es budapesti világbajnokságon, melyről nagyon szép emlékeket őriz – a sportág magyar szövetségének évzáróján az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kiemelte, hogy jelenleg 136 tagszövetségük van, de ez a szám a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig akár 180-ra is fölmehet.

Szóba került, hogy az idei párizsi játékokkal lezárult egy korszak, a lovaglást felváltotta az akadályverseny. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a korábbinál hozzáférhetőbbé válik az öttusa, a földön bárhol űzhetik a sportágat. Ez szerinte kulcsfontosságú, és mindenkinek meg kellett értenie, hogy a változtatás szükségszerű volt.

Az akadályverseny, az akadálypálya – tette hozzá – elterjedt a világon, többek között a tűzoltóságnál, a katonaságnál és a rendőrségnél is gyakorolnak ilyeneken, az Egyesült Államokban pedig a legnépszerűbb tv-show a Ninja Warriors.

Robert Stull úgy véli, Pierre de Coubertin annak idején úgy alkotta meg ezt az összetett sportágat, hogy öt különböző képességet igényeljen, és a módosítással ez a szellemiség nem változott.

„A legfőbb kihívás most az, hogy a jelenlegi versenyzők megértsék, elfogadják az átmenetet. Tudomásom szerint a 72 párizsi résztvevőből eddig csak ketten jelezték, hogy nem folytatják” – mondta.

Beszélt a magyarországi versenyrendezésekről is, a sportág itthoni népszerűségéről, hagyományairól, és példaként állította a többi nemzet elé, hogy hogyan kell működnie egy olimpiai sportágnak.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12
Ezek is érdekelhetik