Szűcs Luca és Rabb Krisztián először lett országos bajnok

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.12.21. 18:27
Szűcs Luca először lett egyéni országos bajnok (Fotó: Balogh László)
Hat magyar bajnokot avattak szombaton a BOK Csarnokban, hárman, Szűcs Luca és Rabb Krisztián (mindketten kard) és Tóth Gergely (tőr) először szereztek aranyat a felnőttek között.

A magyar bajnokságok sajátossága, ahogyan arról korábban már írtunk, hogy itt mindenkinek kell csoportasszókat vívnia, s az egyenes kieséses szakasz csak a csoportkör után alakul ki, így aztán bizony előfordul, hogy a vártnál hamarabb összetalálkoznak a nagy nevek. 

Szombaton talán a megszokottnál több ilyenre is akadt példa a BOK Csarnokban, ahol minden fegyvernemben a 32-es tábla küzdelmeit rendezték meg – a női és férfi kardozóknál, a férfi párbajtőrözőknél és a férfi tőrözőknél egyaránt úgy, hogy az esélyesek egy ágra kerültek. 

Például férfi tőrben már a nyolc között összefutott Szemes Gergő és Dósa Dániel, előbbi győzött, de két nagy levegővétel után máris várt rá válogatott csapattársa, Tóth Gergely, aki ezúttal jobbnak is bizonyult nála. És egyébként a nap végén az aranyérmet is megszerezte. 

Férfi párbajtőrben Koch Máté már pénteken búcsúzott, aztán meg a szombati nyolcaddöntőben Siklósi Gergely és Andrásfi Tibor randevúzott egymással – a csata előbbi győzelmét hozta, más kérdés, hogy az egyéni világbajnok utána nagy meglepetésre kikapott a későbbi bronzérmes Koska-G Bendegúztól… 

Női párbajtőrben egyenesebb volt az útja a döntőig, aztán címe megvédéséig Muhari Eszternek (a vívókhoz „kiránduló” öttusázó olimpiai bajnok, Gulyás Michelle a 32 között búcsúzott), az ő vállát leginkább az a teher nyomta, amely szavakat is öltött a BOK Csarnokban, mondván: „Eszternek kell nyernie az ob-t, ki másnak?”

Az Amerikában tanuló olimpiai bronzérmes egyáltalán nem örült ezeknek a hangoknak, meg is magyarázta, miért: „A vívás nem ilyen, s úgy egyáltalán, sosem egyszerű úgy nyerni, hogy el is várják tőled a győzelmet, és azt mondják, csak te nyerhetsz. Persze, nem kellene figyelnem ezekre a véleményekre, de sajnos én meghallom őket, úgyhogy a verseny elején először ezt le kellett ráznom magamról, és asszóról asszóra haladni. Az újabb bajnoki aranynak nagyon örülök, vasárnap csapatverseny, aztán végre jöhet a pihenés!”

Női tőrben a két legnagyobb esélyes szépen elkerülte egymást a nap folyamán, Kondricz Kata és Pásztor Flóra csak a döntőben találkozott. Az asszó Kondricz sikerét hozta, aztán amikor a nap végén Pásztor sorban kapta a gratulációkat az ezüst miatt, párizsi olimpikonunk elhúzta a száját: „Egy ob-n csak győzni jó, ez az a verseny, ahol csakis az arany számít igazán.”

Ha ezt nézzük, Rabb Krisztián igazán boldog lehet, hiszen a tavalyi, Gémesi Csanáddal szemben elveszített ob-döntő után először a negyeddöntőben visszavágott válogatott társának, majd a döntőben kétséget sem hagyott afelől, hogy ezúttal egyedül ő lehet a magyar bajnok – legyőzte Iliász Nikolászt a fináléban.

Az év elején nem gondoltam volna, hogy decemberben olimpiai ezüstérmesnek, Európa-bajnoknak mondhatom magam, és hogy megszerzem pályafutásom első egyéni felnőtt ob-aranyát. Nem tagadom, elfáradtam mostanra, és ehhez ez a nap is hozzátett, mert például Gémesi Csanád ellen nagyot küzdöttem, és utána sem volt egyszerű dolgom” – mondta Rabb Krisztián. 

És akkor vissza a fentebb taglalt sajátossághoz, merthogy női kardban is sorban verték ki egymást csapatvilágbajnokaink: előbb a nyolcaddöntőben Pusztai Liza Battai Sugár Katinkát, majd Katona Renáta Pusztait – Szűcs Luca kimaradt a „jóból”, elkerülte a nehezített akadálypályát, ám a döntőben már nem menekülhetett. Miért is tette volna, hiszen a Szűcs–Katona párharc egyértelmű esélyesének számított. 

Fontosak a hazai versenyek is, azt meg tudtam, ha valamelyik világbajnok társammal találkozom, az nem hozhat rossz asszót. Ez az első egyéni bajnoki címem a felnőttek között, örülök nagyon” – nyilatkozta Szűcs Luca. 

A magyar bajnokság zárónapján a csapatversenyeket rendezik meg a BOK Csarnokban. 

A Magyar Vívás napja keretében az esztendő legjobbjait díjazták: az olimpián eredményes vívókat Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is köszöntötte (Fotó: Balogh László)

VÍVÁS, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BOK CSARNOK
Kard
Férfiak
Döntő: Rabb–Iliász 15:8
Országos bajnok: Rabb Krisztián (Vasas SC, edző: Somlai Béla), 2. Iliász Nikolász (DSI Debrecen) 3. Petrucz Mirkó (TFSE) és Tóth Bertalan (TFSE)
Nők
Döntő: Szűcs–Katona 15:11
Ob: Szűcs Luca (BVSC-Zugló, e: Bódy István és Bódy Benjámin), 2. Katona Renáta (Vasas SC), 3. Domonkos Emese (Vasas SC) és Csonka Dorottya (Vasas SC)

Párbajtőr
Férfiak
Döntő: Bakos–Somody 15:13
Ob: Bakos Bálint (Vasas SC, e: Halla Péter), 2. Somody Soma (MTK Budapest), 3. Rédli András (BHSE) és Koska-G Bendegúz (MTK Budapest)
Nők
Döntő: Muhari–Büki 10:8
Ob: Muhari Eszter (TSC, e: László István), 2. Büki Lili (TSC), 3. Wimmer Dorina (UTE) és Horváth Lotti (FTC)

Tőr
Férfiak
Döntő: Tóth G.–Bodor 15:7
Ob: Tóth Gergely (FTC, e: Szirmai Benedek), 2. Bodor Áron (Ludovika SE), 3. Szemes Gergő (FTC) és Gergely Zoltán (FTC)
Nők
Döntő: Kondricz–Pásztor 15:13
Ob: Kondricz Kata (BHSE, e: Marco Goncalves), 2. Pásztor Flóra (Törekvés SE), 3. Kollár Anna (Törekvés SE) és Mesteri Viktória (Törekvés SE) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik