A 17 éves Révész a világranglistán 113. helyezett Farah Adzsaibbal találkozott, aki miután sznúkert adott a magyar junior-világbajnoknak, 23–0-ra elhúzott. Ezt követően biztonsági csata alakult ki, melyből a világranglistán 97. Révész jött ki jobban, így 25–23-ra fordított. Az újabb biztonsági lökések közben a pakisztáni ellenfél hibázott, ugyanis leesett a fehér golyó, így – a torna speciális szabályai alapján – kézből jöhetett Révész, aki ezt kihasználva 35–23-ra meglépett. Innentől a tavaly és idén U18-as Európa-bajnok magyar játékos nem vállalt kockázatot, csak arra törekedett, hogy riválisa ne induljon meg a partiból hátralévő rövid időben.
A Shoot Out egy különleges sznúkerverseny, mert minden mérkőzés – még a szombati döntő is – egyetlen nyert frame-ig tart. Minden parti legfeljebb tízperces lehet úgy, hogy a játékosoknak az első öt percben minden egyes lökést 15 másodpercen belül végre kell hajtaniuk, a második öt percben pedig erre már csak tíz másodpercük van, ráadásul a lökések után legalább egy golyónak kötelező falat érnie. Az is teljesen egyedi a sportágban, hogy itt a nézők hangosan szurkolhatnak.
Révész, aki tavaly az első körben búcsúzott a korábbi világbajnok Shaun Murphy ellen, legközelebb pénteken áll asztalhoz a 32 közé jutásért.