Gulyás Michelle is indul a hétvégi vívó ob-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.12.19. 18:18
Ezúttal csak „egytusában” versenyez Gulyás (Fotó: Árvai Károly)
A BOK Csarnok látja vendégül a vívókat péntektől vasárnapig: az első két napon az egyéni küzdelmeket, a harmadikon a csapatversenyeket rendezik meg.

Tavaszra készültünk, tél lett belőle, de ehhez tulajdonképpen hozzászoktak a sportágban élők, hiszen már-már hagyománnyá vált az ünnepek előtti országos bajnokság – ezen ugyan épp az idén változtattak a vezetők, (tavaly) decemberről májusra tolták az ob-t, és áprilisra tervezték a következő bajnokságot is, csakhogy a nemzetközi szövetség versenynaptára felülírta a magyart, így került vissza tavaszról ismét az év végére az ob.

„Jobb lett volna, ha az eredeti tervek szerint tavasszal van az országos bajnokság, hiszen akadnak, akik még nem álltak vissza a munkába sérülés, műtét vagy éppen a hosszabb pihenő okán, akik pedig az olimpia után nem sokkal elkezdtek versenyezni, mostanra fáradtabbak, nem ártott volna nekik a pihenés. Január elején már világkupaversenyeket rendeznek, vagyis edzeni muszáj lesz a két ünnep között, ezért lett volna jó, ha már pihenőre vonulhatnak a válogatottak, de hát ember tervez, és utána sok minden más felülírja – mondta Boczkó Gábor szövetségi kapitány. – Ugyanakkor mindig jó érzés egy jó versennyel, jó eredménnyel zárni az évet, ráadásul az országos bajnokság jó hangulatú esemény, sokszor olyanok is indulnak, akik már alig versenyeznek, idősebb vívók is összeállnak egy-egy csapatviadalra.”

Éppen ilyen esemény várható a hétvégén a BOK Csarnokban, s bár erről biztosat csak a szombat délután végleges csapatlisták után mondhatunk, úgy hírlik, a Vasas SC együttesét erősíti a klub vívószakosztályának társelnöke, Szász Emese is.

Ha már női párbajtőr: Muhari Eszter hazautazott Amerikából, ő biztosan indul, és ott lesz a páston egy öttusázó olimpiai bajnok is Gulyás Michelle személyében. A fegyvernem férfimezőnyében pástra lép Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor és Koch Máté is – Nagy Dávid a csípőműtétje után még a rehabilitációját tölti. Akárcsak Szilágyi Áron az Achilles-ín-operációja után, s hiányzik az ob-ról Szatmári András is, viszont Gémesi Csanád változtatott az eredeti elképzelésén, s előbbre hozta a visszatérését.

„Az országos bajnokság hívószó, címvédő vagyok kard egyéniben, sőt, az előző ob-t is én nyertem, ráadásul kis klub vagyunk, Gödöllőnek fontos az ob. Jól vagyok, a sérülésem a múlté, azt nem mondom, hogy túl sokat vívtam az elmúlt hetekben, de ott leszek a BOK Csarnokban!” – közölte olimpiai ezüstérmesünk.

Az országos bajnokság pénteken a selejtezőkkel kezdődik, ekkor minden fegyvernemben a 32-es tábláig vívnak az indulók, szombaton következik a folytatás – a döntőket 14.30-tól rendezik. Vasárnap csapatban avatnak bajnokokat a BOK Csarnokban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik