Bor Barna elárulta, mit adhat hozzá a válogatott teljesítményéhez a jövőben

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.02. 20:10
Bor Barna volt a Nemzeti Sportrádió vendége (Fotó: Nemzeti Sportrádió)
A magyar cselgáncsválogatott kapitánya, Bor Barna volt Nemzetei Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége, ahol elárulta, milye módon segítheti a magyar versenyzőket az új pozíciójában.

A cselgáncsozók új szövetségi kapitánya az interjú során azt emelte ki, az új pozíciójában Hangyási László, korábbi edzője örökérvényű mondatát tartja szem előtt. 

„Amikor egy sorsdöntő pillanat van, többször megemlítettem, hogy «A jó lehetőségnél nincsen jobb». Bármilyen döntőben vagy, akkor ott nyerni kell, hisz lehet, hogy ez egy egyszeri lehetőség az életben. Ez egy pozitív hozzáállás, így ezt én is sokszor használom.”

Bor Barna arról is említést tett, mit tehet majd hozzá a válogatott teljesítményéhez szövetségi kapitányként. 

„Leginkább a tapasztalataimmal tudom segíteni a versenyzőket. Én például tudom, milyen egy vb-döntőben állni. Tudom, milyen érzések kavarognak a versenyzőben a bemelegítő teremben. Tudom, milyen az elvárásoknak megfelelően teljesíteni.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

„Az elejétől a végéig fantasztikus utazás volt” – Keszthelyi Rita a világbajnokságról

Vizes vb 2025
5 órája

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Cselgáncs World Tour: Vég Zsombor ezüstérmes Ulánbátorban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:36

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Tusványos 2025: Mindenki az első hívó szóra jön a rádióba – Ballai Attila, a Nemzeti Sportrádió főszerkesztője

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:16

„Az emlékeim csupa pozitívak” – Garát-Gasparics Fanni a távozó Pat Cortináról

Jégkorong
2025.07.25. 09:31

EYOF: hat érem, közte két arany a harmadik versenynapon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.23. 20:56

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10
Ezek is érdekelhetik