Vívás: férfi kardozóink közül csak Rabb Krisztián főtáblás Oránban

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.11.07. 16:02
Csak Rabb Krisztián főtáblás Oránban (Fotó: Árvai Károly)
Három magyar lépett pástra a férfiak selejtezőjében a kardozók oráni vk-viadalán, egyikük sem jutott a 64 közé.

 

A szezon első világkupaversenyét több klasszis kihagyja, amit jól mutat, hogy a világranglista 34. helyén álló Rabb Krisztián a viadal 16. kiemeltjeként még éppen befért azok közé, akik a selejtező alól felmentést kaptak és egyből a főtáblán kezdik meg a küzdelmet – ennek okán az oráni vk-viadal első napjának legfontosabb kérdése magyar szempontból az volt, hogy olimpiai ezüstérmes kardozónkhoz a három indulónk közül még ki csatlakozik. 

Nos, senki sem… 

A csoportkörből Iliász Nikolász, Horváth Gergő és Vigh Benedek ugyan egyaránt továbbjutott, ám aztán az egyeneses kieséses szakaszt már egyikük sem élte túl, így szombaton egyedül Rabb köthet be a 64 között – már a férfiak között, merthogy Oránban pénteken a nők selejtezőjét rendezik meg. Világbajnok vívóink közül Pusztai Liza, Szűcs Luca és Battai Sugár Katinka egyaránt kiemelt (itt is sok a távol maradó), így ők csak szombaton kezdenek, Katona Renáta, Spiesz Anna, Keszei Kira és Beviz Dorottya viszont már pénteken pástra lép. 

VILÁGKUPAVERSENY, ORAN
Kard. Férfiak. Egyéni. 
A csoportmérkőzéseken: Rabb Krisztián (kiemelt), Horváth Gergő 4 győzelem/2 vereség, Iliász Nikolász 3/3, Vigh Benedek 3/3. 
A 96 közé jutásért: Iliász–Broniszewski (lengyel) 15:7, Zahedi (iráni)–Vigh 15:14. 
A 64 közé jutásért: Hszü Hao-csün (kínai)–Horváth 15:11, Ottaviani (olasz)–Iliász 15:14 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: bronzérmes a női kardcsapat a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 22:30

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a Saint-Maur-des-Fossés-ban rendezett vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:40

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00

Vívás: negyedik a női párbajtőrcsapat a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.25. 11:39

Vívás: négyből három válogatót nyert a kadétvilágbajnok Horváth Lotti

Utánpótlássport
2025.05.25. 09:03

Vívás: Szűcs Luca harmadik, Battai Sugár hatodik a limai vk-n

Egyéb egyéni
2025.05.25. 08:04

Vívás: a férfi párbajtőr vk-n is a nyolcaddöntő volt a legjobb magyar szereplés

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:48

Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:48
Ezek is érdekelhetik