Magyar érmekkel zárult a budapesti lábtenisz-világbajnokság

Vágólapra másolva!
2024.11.11. 15:31
Harmadik helyen végzett a magyar páros (Fotó: Magyar Lábteniszszövetség/Facebook)
Két érmet szereztek a magyarok a vasárnap befejeződött budapesti lábtenisz-világbajnokságon.

Egyéniben a címvédő Fodor Ádám bronzérmes lett, párosban pedig a Szlávecz István, Molnár Gábor, Fodor Ádám összetételű együttes a dobogó harmadik fokára állhatott fel – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

A négynapos tornán 21 ország közel kétszáz sportolója vett részt, a három szakágban több mint 160 mérkőzést játszottak. A csehek két, a szlovákok egy aranyat szereztek. A torna legjobb játékosának a szlovák Jan Chalupát választották, míg a világbajnokság legeredményesebb nemzete Csehország lett.

„Örülök, hogy ilyen színvonalas eseményt tudtunk Magyarországon megrendezni – hangsúlyozta Csermely Sándor, a magyar szövetség elnöke. – Természetesen ez úgy vált teljessé, hogy a magyar válogatott is eredményesen szerepelt. Bízom benne, hogy ez a néhány nap a fiatalok számára is megnyitotta az utat a sportágunk felé, mert szeretnénk a sportág tömegbázisát növelni.”

 

Legfrissebb hírek

Érmekért indulnak a magyar versenyzők a hazai rendezésű lábtenisz-vb-n

Minden más foci
2024.11.07. 13:45

A sportág legjobbjai csapnak össze a budapesti lábtenisz-vb-n

Minden más foci
2024.10.27. 21:29

Lábtenisz-világbajnokságot rendeznek Budapesten novemberben

Minden más foci
2024.10.14. 18:56

Lábtenisz: Fodor Ádám világbajnok lett Prágában

Egyéb egyéni
2022.11.08. 15:20

Lábtenisz: feleségével indul a világbajnok szövetségi kapitány

Minden más foci
2022.08.18. 13:31

Videó: Beckham lábtenisszel melegítette be Leclerc-t a Miami Nagydíjra

F1
2022.05.10. 13:51

Szenvedély mindhalálig – fejezetek a magyar lábtenisz történetéből

Minden más foci
2022.01.24. 17:39

Futballanya gyermekei – a labdarúgás válfajai a futsaltól a lábteniszen át a teqballig

Minden más foci
2021.09.13. 13:38
Ezek is érdekelhetik