Formula–1 a vízen – Moncz Attila publicisztikája

Talán kvízkérdés is lehet, mi köti össze a waterlooi csatát, egy öreg bögrét, az idegenforgalmat, 1.2 milliárd eurós helyi gazdasági hatást, valamint a víz felett repülő hajókat. Rendben, az utolsó információ már nagy segítség, elvégre minimum 100 kilométer/órás sebességgel száguldó hajót ritkán (se) látni hétköznapokon, csak csúcsversenyen. De ha úgy tetszik, a csúcsok csúcsán, ami a vitorlázásban az America’s Cup. A világ legrégebbi sportversenyén, amelyen a csapatok nagyjából 100 millió dollárt (más források szerint eurót, de hivatalosan sehol sem teszik közzé, mennyi a nevezési díj) tesznek le azért, hogy rajthoz állhassanak, úgy, hogy a végén egy trófeán, valamint a következő regatta rendezési jogán kívül semmit sem nyernek. Mégis, időről időre több csapatnak (az idén speciel hatnak) megéri benevezni a sportág Formula–1-jébe.

Ami persze messze nem annak indult, hanem csak a La Manche csatornához közeli kis Wight-sziget körüli vitorlázásnak. Az 1851-es viadalra a britek meghívtak az amerikaiakat is, a New York-i jachtklub pedig úgy érezte, ideje bizonyítani a helyi vitorlásépítő műhelyek felsőbbrendűségét, és az America nevű hajót küldte át az óceánon. A „ladik” 11 óra alatt meg is nyerte az 53 tengeri mérföldes versenyt, aminek köszönhetően hazavihette az akkor még One Hundred Sovereigns Cup vagy Hundred Guinea Cup névre keresztelt serleget. Az elnevezésbe azért került be a százas szám, mert a trófea első tulajdonosa, a waterlooi csatában is harcoló Henry William Paget száz fontért vette meg a brit koronagyémántokat is készítő Garrard & Co cégtől. Paget az említett viadalt rendező Royal Yacht Squadronnak adományozta a kupát, amely úgy döntött, az 1851-es győztesnek ajánlja fel. Úgyhogy a kupa New Yorkba költözött, a győztes hajó viszont Európában maradt, miután ötezer dollárért (mai értékén 183 ezer euróért) túladtak rajta a tulajdonosai. Csakhogy a „Nagy Alma” jachtklubja emléket akart neki állítani, és az általa létrehozott, kihívásos versenysorozatra felajánlotta az immár America’s Cup (az America által nyert kupa) nevű trófeát.

Csaknem két évtized után jött az első kihívó, de ahogyan összesen 132 évig, sem ő, sem más nem nyert sikerrel, rendre New York-i győzelem született. Részben természetesen a szabályok miatt, hiszen például leírták, vitorlázva kell megérkezni a versenynek otthont adó kikötőbe, ami azért Európából akkoriban (is) időbe telt. A sportban a leghosszabb sikersorozatot az ausztrálok szakították meg 1983-ban, azóta rajtuk kívül még az új-zélandiak (háromszor) és a svájciak (kétszer) tudtak nyerni az Egyesült Államokon kívülről érkezőkként, ugyanakkor a briteknek ez 22 rajthoz állásból egyszer sem jött össze. Ebben az esztendőben az október 27-ig tartó versenyen az INEOS Britannia megtörheti az átkot, és több mint 170 év után hazaviheti a vitorlások között olykor csak The Auld Mug (az öreg bögre) néven emlegetett kupát.

Logikus módon az idei versenyt Új-Zélandon kellene megrendezni, elvégre mindig a címvédő dönthet a helyszínről (a szabályokról meg a legutóbbi kihívóval közösen). Csakhogy a Team New Zealand az exkluzív tárgyalási időszakban nem jutott dűlőre az aucklandi regionális, illetve az új-zélandi kormányzattal, elutasította a közös 99 millió dolláros ajánlatot. Ugyan Grant Dalton, a csapat ügyvezető igazgatója jelezte, jobb ajánlat esetén bármikor beszélhetnek, a helyi politikum viszont úgy döntött, ennél feljebb nem megy. A vezetők még emlékeztek arra, hogy a koronavírus-járvány alatt megrendezett, 2021-es kupát 293 millió dolláros mínusszal zárták, amiből Auckland 146 milliót „vállalt magára”. A térség minden egyes befektetett dollárjából csak 72 cent térült meg, így aztán hiába a 941 milliós televíziós rekordnézettség, anyagilag bukás volt az esemény. Persze, a Covid alaposan keresztülhúzta a számításaikat, például amíg a 2017-es viadalra még 160 szuperjacht futott be, a 2021-esre csak 27. Akkor csak két kihívó volt, most öt, ami szintén százmilliós tételt jelent a mérlegben.

De ebből már Barcelona profitál, amely 123 milliós ajánlatával elvitte a rendezési jogot az ugyancsak spanyol Málaga, az ír Cork és a szaúdi Dzsidda elől. „A legtöbb új-zélandi most úgy érzi magát, mintha mondjuk, Spanyolország elnyerte volna a labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, amit aztán később elad Ausztráliának” – mondta ezzel kapcsolatban egy vitorlás forrás a New Zealand Herald című napilapnak. Daltonék ugyan a verseny szélesebb körűvé tételével, illetve a globális elismerés növekedésével indokolták a választásukat, de ne legyenek illúzióink, a pénz volt a vezérelvük. Úgy ez már különösen érthető, ha elolvassuk a Pompeu Fadra Egyetem 2023 májusában készült tanulmányát, amely az America’s Cup rendezése miatt 1.2 milliárd eurós (2.1 milliárd dolláros) pozitív gazdasági „lökést” jósolt Barcelona városának, illetve a régiónak.

Az összeg jelentős része a turizmusban jelentkezik, a vitorlásverseny miatt pluszban (!) 2.5 millióan látogatnak el Barcelonába, és a sportág ezen része azért sokkal inkább a szupergazdagok, mint a földi halandók birodalma. Talán érthető, ha a Louis Vuitton, az Emirates, a Toyota vagy az Omega logója láttán a helyi erők a kikötési díjat például ezerről tizenötezer euróra emelték. Azt hiszem, ezzel újra is lehet definiálni az extra haszon fogalmát… És emiatt alighanem megdől a tavalyi idegenforgalmi csúcs is, 2024-ben vélhetően az egy évvel korábbi 85.1 milliónál is több külföldi turista érkezik majd a katalán fővárosba.

Ez az, ami miatt egyébként Barcelonában is lázonganak. Nem is annyira a túltelítettség okán, hanem azért, mert attól félnek, túlságosan is turisztikaközpontú lesz a város gazdálkodása. A Platform Against the Cup nevű, 150 tagszervezetet felvonultató tömörülés tiltakozásokat szervez, elsősorban arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy Barcelonának sokkal jobbat tenne, ha diverzifikált, több lábon álló lenne a gazdálkodása. Természetesen akadnak olyan tagok is, akik a munkaerőpiac átalakulása miatt elégedetlenkednek, mondván, az America’s Cuppal összefüggésben keletkezett 19 ezer új munkahely jelentős részét külföldiek kapták meg, így az ezzel járó haszon jelentős részét nem Spanyolország fölözi le. Persze, például az eközben végzett barcelonai infrastrukturális fejlesztéseket a tiltakozók kihagyják a „matekból” – jön az egyik első kontra a kupát pártolóktól.

Innen, messziről nem szándékom igazságot tenni a kérdésben, de annyit azért rögzítenék: a televíziós képek alapján Barcelona ideális helyszín. Szél van (az időszakban átlagosan 9-15 csomó közötti, de az idén az előcsatározások során, a kihívók versenyében, a Louis Vuitton-kupában már kellett futamot halasztani), szurkolók vannak, a környezet meg elsőrangú. Már csak az kell, hogy az idők során 69 centisről és 3.8 kilósról 1.1 méteresre növő és majdnem 14 kilósra hízó The Auld Maugot hazavigye valaki. Mert szerencsére a kupa kiállta az idő és a támadások próbáját. Volt mit, mert például ha a trófeát védő üveget 1997-ben darabokra törő örült „mesterterve” sikerrel jár, és megsemmisül a kupa, akkor a szervezők vakarhatták volna a fejüket. Nem az lett volna a kérdés, miből csinálják meg, hanem az, melyik kor szellemében. Hála Istennek, kis restauráció után a hagyomány folytatódik, és ma már a pápával egyenértékű védelem jár az America’s Cupnak. Ahogy egy lassan kétszáz éves matuzsálemhez illik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!