Révész Bulcsú kezdi megszokni a profi életmódot

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.12. 12:11
Az U19-es világbajnok Révész Bulcsú a nagy Ronnie O’Sullivant is megizzasztotta (FOTÓ: KONCZ MÁRTON)
Folyamatos pörgés jellemzi a nyár óta profi szúnekesként versenyző 17 éves Révész Bulcsú mindennapjait.


HATALMAS BRAVÚRKÉNT könyvelte el a szaksajtó, amikor februárban Révész Bulcsú megnyerte az U19-es világbajnokságot Albániában (a fináléban a kínai Kung Csen-cse ellen nyert 5–3-ra, a meccsen lökött egy 130-as breaket is) – a siker azt jelenti, hogy az évadban a profik mezőnyében a main tour összes versenyén indulhat. A 17 éves magyar játékos eddig kilenc mérkőzést játszott, ebből hármat megnyert, ott volt Szaúd-Arábiában a rijádi, valamint Kínában a hsziani versenyen is, jelenleg az angol nyílt bajnokságra készül.

„Csütörtökön játszom az első meccset Brentwoodban, az első fordulóban a thaiföldi Manasawin Phetmalaikul ellen, ha nyerek, a világranglistán harminchatodik kínai Jüan Szi-jün következik − mondta az aktuális ranglistán 94. helyen álló Révész Bulcsú. − Ha győznék az első mérkőzésen, visszamegyünk Sheffieldbe, mert Brentwoodban jóval nehezebb megoldani a gyakorlást. Azután jön az angol nyílt bajnokság, amelyen az első fordulóban az angol Ali Carterrel játszom. A kínai és Carter ellen nem én vagyok az esélyes, ellenük nyugodtan játszhatok, ami persze nem jelenti azt, hogy könnyen megadom magam, sőt, győzni szeretnék. Ehhez már megvan az önbizalmam, hiszen az előző hetekben több kiemelkedő játékost is legyőztem, David Grace-t vagy Mark Davist, aki háromszor nyerte meg a hatgolyós világbajnokságot.”

Révésznek egyelőre minden újdonságként hat, nem véletlen, hiszen először szerepelhet a legjobbak között, teljesen más körülményekkel szembesül.

„Eddig jók a tapasztalataim, bár ilyen fiatalon azért nem könnyű azonnal beilleszkedni ebbe a meglehetősen zárt közegbe − folytatta a játékos. − Olyanokkal továbbra sem beszélgetek, akikkel korábban sem, de érzem azért, hogy kölcsönös a tisztelet a játékosok között. Egyáltalán nem érzékeltem, hogy zöldfülűként tekintenének rám a topjátékosok, akik tudják, hogy vigyázni kell velem. Érzem, tapasztalom, hogy komolyan vesznek. Kínában a hatvannégy között mérkőztem Ronnie O’Sullivannel, hatalmas élmény volt a hétszeres világbajnok legendával éles meccset játszani. Már kevésbé izgultam, mint amikor tavaly Budapesten a gálán játszottunk, most inkább kellemes lámpalázat éreztem, de persze hevesebben vert a szívem, amikor kijött mellém és együtt mentünk be az arénába. Majdnem ötszáz néző előtt játszottunk, nem is volt sima a meccs, de öt kettőre kikaptam. Sokan kérdezték, kérdezik, hogy beszélgettünk-e, de nem volt abban a passzban, ez most elmaradt.”

Révésznek az ellenfelek mellett elsősorban a touron való részvétel nehézségeivel kell megküzdenie, ami nem könnyű.

„Az életvitelem teljesen megváltozott, de az adrenalin és a lelkesedés, a sok újdonság visz előre − mondta a 17 éves játékos, aki eddigi szereplésével 12 500 fontot keresett, de mivel ez benne van a touron való részvételért kapott alapfizetésében (20 ezer), még nincs pluszban az összkeresetet illetően. − Várom a tornákat, élvezem a játékot, de sok olyan tényező van, ami nem mindig alakul a tervek szerint, gondolok az utazásokra, a szállodai nehézségekre, időnként ez megterhelő, sok olyan apróság van, ami kikerülhetetlen és kellemetlenségeket okoz. De ez egy hatalmas lehetőség, amit megpróbálok kihasználni, még úgy is, hogy nagyon hiányzik a család és a barátok.”
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik