Pupp Réka: Szükségem van egy kis szünetre

Eltelt már annyi idő az olimpia óta, hogy képes örülni az ötödik helyezésnek?
Egyelőre nem – válaszolta Pupp Réka, kétszeres olimpiai ötödik cselgáncsozó.

Pedig, feltételezem, sokan mondják önnek, mekkora szó, hogy ismét eljutott idáig.
Persze, rengeteg biztatást, gratulációt kapok mindenkitől, a városban, az országban járva és a közvetlen környezetemtől is. Magamban viszont még nem sikerült teljesen rendeznem, hogy lemaradtam a bronzéremről.

Még Párizsban említette, hogy az Amandine Bouchard elleni meccs után aludni sem nagyon tudott. Azóta már megnyugodott?
Nem csak Franciaországban, egy jó ideig itthon sem voltak kellemesek az éjszakáim, de mostanra már sikerült pihennem, végig tudok aludni egy éjszakát.

Hogyan dolgozza fel a sikert és a kudarcot a nagy versenyek után, van erre bevett módszere?
Változó, ilyenkor legtöbbször elvonulok és magamra figyelek. Előfordul, hogy kimegyek a természetbe, túrázom, egyedül kapcsolok ki. Ezúttal viszont inkább társaságban töltöttem az időm nagy részét. Az olimpia végéig Párizsban maradtam, hiszen a testvérem, Pupp Noémi a játékok végén versenyzett, a helyszínen drukkoltam neki. Jó volt más emberekkel lenni, de úgy érzem, mielőtt újrakezdeném az edzéseket, még szükségem lesz egy kis időre egyedül, hogy átgondoljam, mit és hogyan szeretnék csinálni.

Kajakozó testvére kétszer is dobogóra állhatott, párosban és négyesben is harmadik lett. Ezt hogyan élte meg?
Én csendes szurkoló voltam, a pályának olyan részén ültünk, ahonnan nem látszott jól a cél, ezért a futamait telefonomon is követtem. A négyesnél biztos voltam benne, hogy bronzot nyertek, a párosnál nagyon izgultam, rossz lett volna megélni, hogy negyedikek, hiszen tudom, milyen lecsúszni a dobogóról. Otthonról telefonáltak a barátaim, hogy a tévében már bemondták, hogy a németekkel együtt holtversenyben bronzérmesek Noémiék, de addig nem mertük elhinni, amíg a helyszínen eredményt nem hirdettek. Nagyon örültem neki, hogy mindkétszer sikerült felállnia a dobogóra.

A hazautazást követően hogyan teltek a mindennapjai?
Rengeteget voltam együtt a családommal, és igyekeztem a barátaimmal is minél több időt tölteni, hiszen főleg a felkészülések végén óhatatlanul elhanyagolom őket, de persze ezt ők is tudják, és megértik, hogy miért van így.

Van valami, amit megőriz a párizsi élmények közül, amit magával visz a továbbiakban?
Szeretem és örömmel csinálom, amit csinálok, ennek ellenére a versenyeken van bennem bizonyos feszültség, ami abból adódik, hogy mindent a dzsúdónak, a céljaim elérésének rendelek alá. A pályafutásomból hátralévő időben felszabadultabb akarok lenni, hogy amikor versenyzek, csak a saját boldogságomért csináljam, hogy az elvárások helyett a sportolás és a versenyzés szeretete legyen bennem. Az olyan maximalista személyiség, mint én, nem mindig csak a saját, hanem mások öröméért is igyekszik versenyezni, küzdeni, győzni, nem mindig csak önmaga számít a tatamin. Ezt szeretném átgondolni, és ennek tudatában folytatni.ú

Volt valaki, aki tudatosan vagy tudat alatt nyomást helyezett önre?
Nem, ez inkább az én megfelelési kényszeremből adódik. Nem csak én vagyok ilyen, sok sportolóban benne van ez.

Szeptember közepén már folytatódik a nemzetközi szövetség world tour-sorozata, de arra nem nevezett. Mik a tervei?
Az edzőmmel, Braun Ákossal azt beszéltük meg, hogy amikor hazaér a paralimpiáról, akkor beszélünk a jövőről. Ahhoz ragaszkodom, és szerintem ezzel ő is egyetért, hogy idén már ne induljak world tour-viadalon. Szükségem van egy kis szünetre, a mentálisan megterhelő versenyek elengedésére, hogy jövőre újra bele tudjak vágni a munkába. Az edzésekkel kapcsolatban sem döntöttünk még. Mozgásigényem már van, nem tudok parancsolni magamnak, de a rendszeres napi két tréninget még nem kívánom. Inkább lazább kocogás, biciklizés az, amit élvezek.

Braun Ákos mit mondott az olimpia után, mivel biztatta?
Nem sokat beszéltünk, mert miután hazajöttünk Párizsból ő is, én is nyaralni mentünk. A hosszú értékelő beszélgetésünk még hátravan, de közvetlenül a verseny után azt mondta – és ebben én is hiszek –, hogy amit most nem adott meg az élet, azt majd valahogy, valamikor visszaadja. Ha nem is a sportban, talán a magánéletben.