Négyesfogathajtó-vb: minden készen áll a kezdésre – Fugli Károly

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.04. 16:33
Fugli Károly (Fotó: Magyar Nemzet)
Minden készen áll a kezdésre a szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságon, amelyen 14 ország 43 versenyzője indul – Fugli Károly, a nemzetközi szövetség (FEI) tiszteletbeli elnökségi tagja szerint.


„Mindenki megérkezett, a teljes nemzetközi élmezőny itt van. A mai a legfontosabb nap, mert nagyon vigyázunk a lovakra, ők vannak a polc tetején, a ló jóléte és biztonsága a legfontosabb” – mondta az MTI-nek Fugli Károly, aki a szervezőbizottság vezetőségi tagja is egyben.

A sportvezető arról is beszélt, hogy a vb-t szervező Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel jó együtt dolgozni és a csapatnak tagja lenni, mert „a professzionális stábban mindenki a sikerben érdekelt”.

„Személyesen is sokat jelent számomra, hogy Szilvásváradon rendezik a vébét, mivel egyetemi éveim alatt itt töltöttem a gyakorlati időmet, itt ismerkedtem meg a fogathajtással” – mondta Fugli Károly. 

„Ugyan a 215 ló nem egy extrém nagy szám, de az infrastruktúra jelenlegi állapotát és kapacitását azért próbára teszi, mert a domborzati viszonyok miatt korlátozottak a lehetőségek. Például a kamionparkoló is csordultig megtelt” – tette hozzá.

A szervezéssel kapcsolatban kifejtette, a melegítőpályán és a szombati maratonhajtás pályáján az utolsó simításokat végzik, de a csütörtöki és pénteki díjhajtás négyszöge már csak a versenyzőkre vár.

A megnyitót szerdán 18 órától tartják, a versenyek csütörtökön és pénteken 10 órától a díjhajtással rajtolnak, szombaton lesz a leglátványosabb és ingyenesen megtekinthető maratonhajtás, majd vasárnap ugyancsak 10 órától az akadályhajtással zárul a szilvásváradi vb, amelyen 14 ország 43 hajtója indul.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik