Négyesfogathajtó-vb: „Közmegelégedés övezi a versenyt” – Cseri Dávid

Vágólapra másolva!
2024.09.05. 15:49
Cseri Dávid (Fotó: Cseri Dávid/Facebook)
Közmegelégedés övezi a négyesfogathajtó-világbajnokságot Cseri Dávid, a helyszínt biztosító szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója szerint.

 

„Nagyon nívós mezőny jött össze. Az előhajtóval együtt 44 fogat érkezett 14 nemzetből. Fontos feladat volt a lovak és a kamionok elhelyezése, ez sikerült – mondta az MTI-nek a sportvezető, aki elárulta, versenyigazgatóként éppen az első két nap a legnehezebb. – Több ló, szám szerint közel 400 volt már itt, Szilvásváradon díjugrató világkupán, de a fogathajtók kamionokkal érkeznek, ezért sokkal nagyobb helyet kell biztosítani.”

Cseri Dávid elárulta, közmegelégedés övezi a versenyt, mindenki elégedetten, elismerően nyilatkozott a megnyitóról és a körülményekről, a helyszínt pedig világbajnoksághoz méltónak tartják a résztvevők.

„Örülök, hogy hétköznap ellenére több ezer ember látogatott ki a szerdai megnyitóra és a díjhajtás első, csütörtöki napjára. Ez alapján szombaton a leglátványosabb és ingyenes maratonhajtásra több tízezer szurkolót, a vasárnapi akadályhajtásra pedig telt házat várhatunk, ugyanis a zárásra már csak alig néhány száz jegy vár gazdára” – mondta Cseri Dávid, aki arról is beszámolt, hogy bár most két napon át a Lipicai Lovasközpontban zajlik a díjhajtás, párhuzamosan már készülnek a nagy tömeg miatt a legnagyobb odafigyelést igénylő maratonhajtásra.

A szilvásváradi Állami Ménesgazdaság első számú vezetője hangsúlyozta, a maratonpálya nyolc akadályának kialakításában szerették volna visszaadni az elmúlt évtizedek nívóját, különösen a negyven évvel ezelőtti, ugyancsak szilvásváradi vb-re gondolva.

„Van egy lelkisége az akadályoknak, megtervezése Szőke Gábor Miklós szobrászművészt dicséri, aki a Fradi-sast is készítette. Az akadályok történeti áttekintést nyújtanak az elmúlt évek, évtizedek vb-helyszíneiről – mondta Cseri Dávid, aki példaként említette, hogy az egyik akadálynál látható lesz a windsori vár bástyája, egy másiknál pedig a holland helyszínekre utaló jellegzetes németalföldi szélmalom. – A Szilvásváradot jelképező akadályban megelevenedik Pettkó-Szandtner Tibor tábornok, aki 1931-ben A magyar kocsizás címmel írt könyvet, majd később a Földművelésügyi Minisztériumban az egész ország lótenyésztéséért volt felelős.”

A versenyek csütörtökön és pénteken a díjhajtással rajtoltak, szombaton lesz a leglátványosabb és ingyenesen megtekinthető maratonhajtás, majd vasárnap ugyancsak 10 órától az akadályhajtással zárul a szilvásváradi vb.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik