Kiss Norbert: „Szét is vágnám a licencemet, ha nem a győzelemért harcolnánk!”

– Gratulálok! Hallom, már úton vannak. Azért maradt egy kis idő az ünneplésre? 
– Nem igazán, hiszen a szezonnak még nincs vége, összepakoltunk, és indul a csapat Spanyolországba, a hétvégi záró futam helyszínére. Persze, koccintottunk, de a valódi ünneplés várat magára.

– Az utolsó futamra Európa-bajnokként érkezik. Így tervezte? 
– Ezzel kapcsolatban nem voltak terveim, de remekül indult a szezon, látszott, hogy erősek vagyunk, jól tudtunk alkalmazkodni a technikai szabályváltoztatásokhoz, elkaptuk a fonalat. Olyan győzelmi sorozatra voltunk képesek, ami után érződött: mi vagyunk a bajnokság esélyesei. Tudtuk, mit kell tennünk: megszereztük az összes pole pozíciót, minden húsz pontot érő első futamot megnyertünk – remek munkát végzett a csapat. Le Mans-ban pedig bebiztosítottuk az Európa-bajnoki címet is, és nemcsak egyéniben, csapatban is.

– Sorra dönti meg a rekordokat, hatodik címével beérte a csúcstartó Jochen Hahnt – mennyire fontos ez? 
– Tetszetősek a statisztikák, de nyilván szezon közben mindig csak az éppen előtte álló célra koncentrál az ember: legyen egy jó köre az időmérőn, nyerjen futamot a hétvégén – és ezekből adódnak össze az ön által is említett hízelgő statisztikák. Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy a hat Európa-bajnoki címmel közel kerültem ahhoz, hogy minden idők legsikeresebb kamionversenyzője legyek, de ahhoz még sokat kell dolgozni…

– Visszagondol néha arra, hogy amikor elkezdte a kamionversenyzést, mennyire mások voltak a célok? 
– Sokszor gondolok rá. Akkor egyetlen bajnoki cím is nagyon távolinak tűnt, de aztán teltek az évek, és mi is megtanultuk a győzelem receptjét. Amikor pedig megalakult a Révész Racing, egyértelművé vált, hogy ilyen háttérrel, ilyen csapattal csakis ilyen eredmények elfogadhatóak. Szét is vágnám a licencemet, ha nem a győzelemért harcolnánk!

– Mennyire érzi, hogy az ellenfelek beletörődtek a helyzetükbe? 
– Semennyire! Mindig fogadkoznak és fenyegetőznek, hogy majd a következő hétvégén, majd jövőre elénk kerülnek. Mi azon vagyunk, hogy megtartsuk a pozíciónkat, ők meg azon, hogy megakadályozzanak ebben minket. Ez így természetes.

– Az utóbbi évek egyeduralkodója. Ez nem kényelmesíti el az embert? 
– Figyelek rá, hogy ez ne történjen meg, mert én is tudom, hogy a sikerek után az ember hajlamos hátradőlni. De nem szabad! Ezért mindig csak az adott hétvégére, a következő edzésre, a következő versenyre koncentrálok. Nem is az ellenfeleket nézem, nem azt, hogy nyerünk, vagy sem, hanem hogy sikerül-e magunkból kihozni a maximumot. Mert ez a legfontosabb.

– Hogyan tartja forrón a parazsat? Miből merít motivációt? 
– Nem kell hozzá sok: egyszerűen csak szeretek versenyezni és szeretek nyerni.

– A hétvégén jöhet az örömautózás? 
– Nem is tudom. Nyerni szeretnék most is, meg persze hasznosan eltölteni a hétvégét, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy tesztelünk néhány új technikai megoldást a következő szezonra. A kerék forog tovább: aki megáll, aki pihen, lemarad.

– Ha már jövő. Hogyan látja a kamionsport rövid- és hosszútávú jövőjét? 
– Nehéz megmondani, mert egyelőre az autóiparban sincsenek egyértelmű irányok. Azt látom, hogy egyre több gyártó próbál visszatáncolni az elektromostól a hagyományos technikai megoldások felé, és ez a bizonytalanság rányomja a bélyegét az autósportra is. Az Európa-bajnokság szervezőivel beszélgetve megtudtam: törekednek arra, hogy minél stabilabb technikai szabályzatot alakítsanak ki. Ez azért fontos, mert sokkal nagyobb az esély egy rendes nagy mezőnyre, ha nem kell alkalmazkodni a folyamatos variáláshoz.

– Maradjunk egy kicsit a jelennél. Tudom, hogy még hátravan egy verseny, de ha eddig nézzük, mi volt a szezon csúcspontja? 
– Mindenképp a szezonkezdet: az, hogy zsinórban tizenegy futamot sikerült megnyerni, ami eddig még senkinek sem sikerült. Kétszer egymás után nyertünk négyet, majd még hármat – ez szinte álomszerű volt, ezzel az ellenfelek sem tudtak mit kezdeni, és megalapozta az újabb bajnoki címet.