Számos sportág képviselőjét díjazták az államalapítás ünnepén

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.08.20. 23:03
Deutsch Péter (jobbra) a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári fokozatát vehette át Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztertől (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Megszokott, hogy nemzeti ünnepeinken állami elismeréseket adnak át a magyar sport képviselőinek is. Ezúttal sem történt másként, több sportág kiemelkedő alakja vehetett át rangos díjat.

 

Nagyon szép hagyomány a magyar állam részéről, hogy augusztus 20. kapcsán évente nemcsak a kultúra és a közélet több szereplője, hanem a sporthoz kötődő személyek is kitüntetésben részesülnek.

Pénteken értesülhettünk róla, hogy a párizsi olimpia egyik magyar hősének, az öttusázó Gulyás Michelle-nek (friss bajnokunk civilben hadnagyi rangban a rendőrség kötelékébe tartozik) Magyarország belügyminisztere „A köz szolgálatáért érdemjel” arany fokozatát adományozta. Ebben az elismerésben részesült Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

A magyar állam ünnepén, augusztus 20-án is adtak át a sporthoz kapcsolódó kitüntetéseket, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől Eisenkrammer Károly kerékpáros szakedző, tizenhétszeres magyar bajnok kerékpáros, a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körverseny főszervezője a Magyar Arany Érdemkereszt elismerést vehette át igazán impozáns környezetben, a fővárosi Károlyi-Csekonics Palotaegyüttesben.

EISENKRAMMER Károly; GULYÁS Gergely; I. KÁROLY
Eisenkrammer Károly (jobbra) Gulyás Gergely minisztertől vette át kitüntetését

A Magyar Atlétikai Szövetség vezérigazgatója, az MTK Budapest ügyvezető elnöke, Deutsch Péter a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári fokozatát vehette át Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztertől. Vele kapcsolatban kiemelték, hogy számos jelentős sportlétesítmény megújításában, valamint a 2023. évi budapesti atlétikai világbajnokság előkészítésében és lebonyolításában is fontos szerepet vállalt. Szintén ebben az elismerésben részesült a Vasas SC síszakosztályának igazgatója, Holló Miklós több mint öt évtizedes utánpótlás-nevelői, edzői és sportvezetői munkája elismeréseként; Kuller József, a Magyar Birkózók Szövetségének volt alelnöke; Salga Péter, a Magyar Szabadidősport-szövetség főtitkára, továbbá Vas József nyugalmazott sampion zsoké.

Ivkovics Sztojant nem kell bemutatni a magyar kosárlabda rajongóinak, a kecskeméti férfi élvonalbeli klub szakmai igazgatója, a magyar férfi kosárlabda-válogatott volt szövetségi kapitánya a Magyar Arany Érdemkereszt polgári fokozatát kapta meg munkájának elismeréséül. Bernárd János sportszervező, a Magyar Szabadidősport-szövetség elnökségi tagja, a Budapesti Szabadidősport-szövetség és a Budai XI Sportegyesület elnöke; Garamvölgyi Mátyás röplabda-mesteredző, a Magyar Röplabdaszövetség volt elnökségi tagja, aki nem mellesleg a férfi, illetve a női válogatott szövetségi kapitánya is volt, valamint Tóthné Pataki Csilla Ibolya, a Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatát kapta meg. Fazekas Imre ügető idomárhajtó részére a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatát adományozta Sulyok Tamás köztársasági elnök: Fazekas a sportág egyik legjelentősebb hazai képviselőjeként elért páratlan eredményei, valamint az ügetősport sikeressége és népszerűsítése érdekében végzett példaadó tevékenysége elismeréseként kapta meg ezt a díjat.

Fontos kiemelni, hogy az állam a fantasztikus párizsi sportteljesítményeket később díjazza majd.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik