Badar Gergő és Zelinka Gabriella diadalmaskodott a rövid távú triatlon országos bajnokságon

Vágólapra másolva!
2024.07.13. 19:20
Badar Gergő egy korábbi versenyen (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A férfiaknál Badar Gergő, a nőknél pedig Zelinka Gabriella győzött szombaton a triatlonosok rövid távú országos bajnokságán Tatán.

 

Az egy hete, Szombathelyen rendezett 40. Vasi Vasemberen is diadalmaskodó Badar 1:57:17 óra alatt teljesítette az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból, majd 10 kilométer futásból álló, olimpiai programban szereplő távot, míg a tavaly és tavalyelőtt is bronzérmes Berekméri Levente ezúttal másodikként, 2:02:16 óra alatt ért célba. Harmadikként Szilágyi Péter zárt.

A nőknél a címvédő Zelinka sorozatban harmadszor sem talált legyőzőre a versenyen: az Újpesti TE versenyzője 2:12:47 óra alatt ért célba elsőként. A második helyen Koronika Judit végzett, míg a dobogó alsó fokára Kovács Fruzsina állhatott fel.

Ugyanitt rendezték szombaton a paratriatlonozók világkupa-viadalát, melyen a PTS5-ös kategóriában a párizsi paralimpiára készülő Mocsári Bence győzött.

„Igazából az összes táv nagyon jól ment nekem, most jöttem magaslati edzőtáborból és sokat készültünk erre a versenyre is, de nyilván ez is csak egy állomás Párizsig” – mondta az M1 aktuális csatornának Mocsári, majd hozzátette, hogy sikerült a lehető legtöbbet kihoznia a viadalból annak ellenére, hogy kissé fáradtnak érzi magát, kedden pedig már folytatja is a felkészülést Livignóban.

Old Lake Man Triatlon
Férfiak
1. Badar Gergő (Veszprémi ESC) 1:57:17 óra
2. Berekméri Levente (Ferencvárosi TC) 2:02:16
3. Szilágyi Péter (Szilágyi Triathlon Team) 2:06:05
Nők
1. Zelinka Gabriella (Újpesti TE) 2:12:47 óra
2. Koronika Judit (Százhalombatta) 2:18:59
3. Kovács Fruzsina (Budaörs) 2:20:36

 

Legfrissebb hírek

Badar Gergő országos csúcsa a barcelonai Ironman-versenyen

Egyéb egyéni
2024.10.06. 17:25

Triatlon-vk: Kropkó Márta 14. lett Rómában

Egyéb egyéni
2024.10.05. 11:02

Lehmann Csongor a felső polcra teszi a triatlon Eb-címét, a jövőben vb-t nyerne

Egyéb egyéni
2024.09.22. 20:02

Párizs 2024: brit siker a férfi triatlonosoknál, az első húszban a magyarok is

Párizs 2024
2024.07.31. 12:42

Fantasztikus pálya volt, eszméletlenül tetszett a hangulata – Kuttor-Bragmayer Zsanett

Párizs 2024
2024.07.31. 11:42

Bicsák Bence és Lehmann Csongor is a top 20-on kívül

Párizs 2024
2024.07.31. 11:13

Lehmann Csongor és Bicsák Bence a pozitívumokat keresi a triatlonverseny halasztásában

Párizs 2024
2024.07.30. 15:16

Lehmann Csongor megvédte címét hazai pályán

Egyéb egyéni
2024.07.07. 18:49
Ezek is érdekelhetik