Vívó Eb: Siklósi ezüst-, Andrásfi bronzérmes férfi párbajtőrben

Vágólapra másolva!
2024.06.20. 19:54
Fotó: Facebook/Magyar Vívószövetség
Siklósi Gergely ezüstérmet, Andrásfi Tibor bronzérmet nyert a férfi párbajtőrözők csütörtöki egyéni versenyében a bázeli vívó Európa-bajnokságon.

A főtáblára három magyar került fel, ők a negyeddöntőig mindannyian lejutottak. Ott Andrásfi a világbajnoki címvédő, a világranglistán éllovas Koch Mátéval vívott, és 10:9-re győzött ráadástussal. A 2019-ben világbajnok 2021-ben olimpiai ezüstérmes, a nemzetközi rangsorban második Siklósi a svájci Alexis Bayard ellen nyert, majd az elődöntőben Andrásfival vívott a fináléért.

Az első két szakaszban szoros volt az állás, hol az egyik, hol a másik vívó vezetett. A harmadik három percben 7:7-nél Siklósi akciója volt pontos, de mindkét oldalra felkerült az eredményjelzőre a nyolcadik találat. Andrásfi ezt jelezte, vissza is vették tőle a pontot, Siklósi pedig megköszönte a gesztust. Innentől egyoldalúvá vált a küzdelem, mert Siklósi felgyorsult, gyakorlatilag minden bejött neki, csuklóra talált, dobott szúrása és feltartó szúrása is pontos volt és a végéig hét találatnyira nőtt a különbség.

A döntőben a francia Luidgi Mideltonnal vívott. Az első perc passzívan telt el, majd a magyar párbajtőröző adta az első tust másfél percnél. Innentől a hosszú kezű, ruganyos francia fordított – az első szünet 1:2-nél következett –, majd elhúzott három tussal, de a második három perc végére Siklósi felzárkózott 6:5-re. A harmadik szakaszban megint nőtt a különbség, Siklósi azonban a rá jellemző módon nem adta fel, 6:11-ről is képes volt visszakapaszkodni, pedig egyre jobban szorította az idő, azaz rendre kockáztatnia kellett, ráadásul a dinamikus francia is taktikusan vívott. Tizenhat másodperccel a vége előtt 13:14 volt az állás, az egyenlítés azonban elmaradt, 13:15-tel zárult az asszó.

„Voltak szoros asszóim – értékelt Siklósi. – A döntőben úgy éreztem, hogy a francia ellenfelemet megfogtam a végén és fel tudtam volna zárkózni. Volt egy-két hibám, amiket nem kellett volna azokban az utolsó másodpercekben elkövetnem, de azért fogok a következő harmincnyolc napban edzeni, hogy ez az olimpián ne történjen meg.”

Andrásfi Tibor szerint a következetes munka eredménye az éremszerzés. „Bennem volt már egész szezonban, sőt az utóbbi években is, hogy kijöjjön egy szép eredmény” – vélekedett, majd elárulta: otthon barátnőjével és anyukájával arról beszélt, hogy két érmet szeretne nyerni, és ennek a fele már meg is van.

Andrásfi és Siklósi a magyar küldöttség első érmeit szerezte a svájci Eb-n.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Siklósi Gergely ötödik lett a budapesti párbajtőr GP-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 18:17

Siklósi Gergely: Hónapokon át készültem arra, hogy vár rám egy sorsfordító tus

Egyéb egyéni
2025.02.22. 12:05

Vívás: Andrásfi Tibor ezüstérmes a heidenheimi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.02.07. 18:47

Vívás: öt magyar a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.02.06. 20:07

Siklósi Gergely: Változott a prioritás, mindig az aranyérem a cél

Egyéb egyéni
2025.01.28. 10:54

Vívás: Siklósi Gergelyt csak a döntőben állították meg a dohai vk-n

Egyéb egyéni
2025.01.26. 18:43

„Mosolygós gyilkosok vagyunk” – itt az olimpiai aranyérmes párbajtőrcsapat komfortzónán kívüli kirándulása

Egyéb egyéni
2025.01.12. 12:03

Ötven év után ismét magyar világuralom jöhet párbajtőrben

Egyéb egyéni
2024.12.30. 08:03
Ezek is érdekelhetik