Torna: Székely döntős, Kovács tartalék Bukarestben

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.06.29. 16:11
Fotó: MTSZ
Székely Zója döntős, Kovács Zsófia első számú tartalék felemás korláton a bukaresti nemzetközi viadalon.

Székely Zója másodikként döntőbe jutott felemás korláton a bukaresti RomGym Trophyn. Ugyanezen a szeren a hosszú sérüléséből visszatérő Kovács Zsófia első számú tartalékként végzett a román fővárosban.

Bácskay Csenge, Czifra Bettina Lili és Péter Sára is indult Bukarestben.

Draskóczy Imre, a nők szövetségi kapitánya elmondta, Székely Zója magabiztos versenyzéssel lett finalista, míg Kovács Zsófia teljesítményén meglátszott a hosszú kihagyás.

„Zója 14.05-tel végzett, Zsófi több rontás után 10.6-tal zárt, ő első számú tartalék. A vasárnapi finálé után véglegesítem javaslatomat az elnökség felé az olimpiai kvótára vonatkozóan” – mondta a szövetségi kapitány.

Magyarországnak van egy országkvótája a nőknél (ez a tavalyi antwerpeni kvalifikációs világbajnokságon a csapat a 15. helyével szerezte), ezért Székely Zója és Kovács Zsófia szállt harcba – mégpedig felemás korláton.

Hogy ki indulhat Párizsban, arról a Magyar Tornaszövetség elnöksége kedden határoz.

Draskóczy Imre értékelte a két olimpikon teljesítményét is:

„Bácskay Csenge ugrásban lett döntős, kisebb pontatlansággal. Czifra Bettina Lili teljesítményével nem voltam megelégedve, bár fináléba jutott gerendán és talajon is. Ugrásban indult Péter Sára is, aki jó teljesítménnyel szintén döntőbe jutott” – tette hozzá Draskóczy Imre.

A férfimezőnyben a párizsi olimpiára készülő Mészáros Krisztofer négy szeren került döntőbe. „Krisztofer korláton és lovon első, nyújtón harmadik, gyűrűn pedig hatodik helyen lett finalista. Az utolsó simításokat végezzük Párizs előtt, így nagyon fontos a bukaresti versenyen a tapasztalatszerzés” – összegzett Szűcs Róbert, a férfi tornászok vezetőedzője.

 

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
11 órája

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
15 órája

Torna: megvan a női vb-csapat

Torna
2025.09.28. 18:38

A magyar tornászok szombati szombathelyi termése: egy arany és két ezüst

Torna
2025.09.27. 19:19

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: Szombathelyen dől el, kik indulhatnak a vb-n

Torna
2025.09.25. 19:05

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23
Ezek is érdekelhetik