Párizs 2024: egyéniben is befuthat valamelyik világbajnokunk – még 42 nap a rajtig

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 07:16
Battai Sugár úgy érzi, mentálisan tovább erősödött tavaly óta (Fotó: Árvai Károly)
Ugyan a nagy versenyeken leginkább csapatban domborítottak női kardozóink az elmúlt években, előbb-utóbb kijön, kijöhet a lépés valamelyiküknek egyéniben is – talán már a párizsi olimpián…

Jóslatokba bocsátkozni vívásban nem szabad, és nehéz is, nemcsak azért, mert Gárdos Gábor, a női kardozók fegyvernemi vezetőedzője is megerősítette, hogy „az olimpia más kávéház”, hanem mert a Battai Sugár Katinka, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca négyes ereje éppen a kohézióban, az összetartásukban rejlik, így aztán inkább csapatként domborítanak a lányok – és persze azért is, mert egyelőre még nem tudjuk, a négyük közül melyik háromnak lesz lehetősége az egyéni viadalon pástra lépni.

Fotó: Árvai Károly

„Ez lesz a harmadik olimpiám, amely tényleg nem hasonlít egyetlen más versenyre sem. Egyelőre csak az biztos, hogy Szűcs Luca indul az egyéni viadalon” – mondta lapunknak Gárdos Gábor.

Az elmúlt években leginkább Márton Anna szállította az érmeket egyéniben, ám a csapat legidősebb tagja a tokiói olimpiára már elszakadt keresztszalaggal utazott, s a bronzcsatában még porcsérülést is szenvedett – az első beavatkozás után azonban újabbakra volt szükség, talán nem kiabáljuk el, ha leírjuk, mostanra mondhatjuk el, hogy újra a régi formájában, de legalábbis biztos lábakon állva vívhat Párizsban.

„Márton Anna volt az, aki huzamosabb ideig ott volt a világranglista első tizenhat helyezettje között, aki érmeket szerzett az elmúlt években, ám neki is szüksége volt időre ahhoz, hogy a juniorévek után beleérjen a felnőttmezőnybe – folytatta Gárdos Gábor, aki Márton Anna felkészítését is irányítja. – Sokat számít a rutin, ezért úgy vélem, ha Panka jó napot fog ki, még mindig neki van a legtöbb esélye arra, hogy messzire jusson. De a megállapításom úgy pontos, hogy neki lenne a legtöbb esélye – a pontosítás azért fontos, mert még tényleg nem tudom, kik indulnak egyéniben Párizsban. Sejtéseim, gondolataim persze vannak, ám csak a jövő heti bázeli Európa-bajnokság után jelölöm meg az egyéni indulókat.”

Márton Anna mellett Pusztai Liza és Battai Sugár zárt már éremmel világkupaversenyeken – érdekesség, hogy Szűcs Luca május közepén Plovdivban pályafutása során először küzdötte fel magát a nyolcas táblára vk-viadalon, és éppen ezért az eredményéért járó pontoknak köszönheti, hogy a hazai ranglista élére ugrott, márpedig a válogatási elvek alapján az első helyen álló biztos egyéni induló Párizsban.

Nem mi döntünk tehát, de valami azt súgja, Battai Sugárt is látjuk majd a párizsi egyéni viadalon.

Dávid László tanítványa tavaly megnyerte az athéni vk-viadalt, ráadásul úgy, hogy szakág legnagyobbjait verte meg szép sorban, aztán jött egy hullámvölgy, ám idén februárban a limai vk-versenyen ezüstig jutott. És aztán megint háttérbe vonult…

„A kislányok, vagyis a három fiatal egyszer-egyszer már villant, és való igaz, hogy Sugár mindkét kimagasló eredmény után megállt. Éppen akkor, amikor az ember várná, hogy most aztán beindul minden. Ez is mutatja, hogy a lányoknak még érniük kell. Csapatban már bizonyítottak, de csapatban vívni más” – jegyezte meg Gárdos Gábor.

Tudja, érzi ezt Battai Sugár is: tavaly még bosszantotta is ez, és saját maga sem értette, mi történik, mostanra azonban mentálisan tovább erősödött – arról pedig, hogy talán egyéniben is vívhat Párizsban, egyelőre nemigen akart beszélni.

„Még nem tudjuk, ki indulhat közülünk egyéniben az olimpián, ez csak az Európa-bajnokság után derül ki. Van bennem kíváncsiság, remélem, hogy egyéniben is megmutathatom Párizsban, mit tudok, de a csapat az elsődleges, így is készültünk az elmúlt hónapokban – mondta a debreceniek kétszeres csapatvilágbajnoka. – Még nem érzem a nyomást, remélem, nem is fogom, a két vébéarany sokkal inkább motivációt jelent majd nekünk, mint terhet. Ha egyéniben is indulhatok, az a célom, hogy javítsak a teljesítményemen. Még mindig fiatal vívónak számítok, Párizs egy lépcsőfok lehet a pályafutásomban, a tanulási fázisban. Sok jó kardozó lesz az olimpián, nem gondolkozom azon, ki jöhet velem szembe, ha jól akarok, jól akarunk szerepelni, mindenkit meg kell verni.”

Szűcs Luca piros körmökkel (is) készül
 

A BVSC 21 éves kardozója nagyot dobott május közepén Plovdivban, életében először jutott a felnőttek között a nyolc közé, nem véletlenül nyilatkozta a vk-viadalt követően, hogy „a lehető legjobbkor jött ki a lépés”.
Szűcs Luca és Pusztai Liza a páston vívótudása mellett az ékszerekkel is feltűnik: a fülbevalók, a karórák, gyűrűk és karkötők nem zavarják őket a vívásban – Szűcs Lucának emellett van még egy „kabalája” is: „A versenyeken mindig piros a körmöm. Az lesz a bázeli Eb-n és a párizsi olimpián is.”

A PÁRIZSI PROGRAM
NŐI KARD
JÚLIUS 29.
9.30: egyéni verseny
AUGUSZTUS 3.
11.30: csapat

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik