Kis csapat és az addig vezető út

A lista nem hosszú, nem kell hozzá papír és ceruza, hogy az eszünkbe véssük: a párizsi olimpián két magyar egység áll asztalhoz, Póta Georgina, valamint az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros. A kép árnyaltan fogalmazva is aggasztó, különösen annak tudatában, hogy Tokióban még férfi és női egyesben, női csapatban és vegyes párosban is érdekeltek voltunk. Reális éremszerzési lehetőségünk persze akkor sem volt, de a visszafogott reményeket legalább ellensúlyozta a „tömeg”, most viszont eljutottunk oda, hogy Párizsban komolyan vehető létszám és esély sem lesz. Ezen a ponton azt is érdemes megjegyezni, hogy amióta 1988-ban az asztalitenisz bekerült az olimpia programjába, ennél kevesebb egységgel csak egyszer, 1992-ben indulhattunk, akkor az egyedüli magyar induló Bátorfi Csilla volt.

Jól tudjuk a „mi lett volna, ha” kezdetű mondandónak nincs sok értelme, hiszen a feltett kérdésnek úgysem tudunk utána járni, ezért elsősorban a tények rögzítése okán érdemes végigmenni az úton, ami idáig vezetett.

A tokiói olimpiát követően a két szövetségi kapitány, Muskó Péter és Bátorfi Zoltán irányításával indult a szokott négy helyett a hároméves olimpiai ciklus, s a rövidebb idő érthető módon feszesebb felkészülést igényelt. Azonnal elkezdődött az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros menedzselése, s a válogatott keret tagjai egyénileg is értek el szép eredményeket. A szövetség tavaly júniusi közgyűlésén megválasztott új elnökség azonban belenyúlt a folyamatba, s a sportág egy részének a tiltakozása ellenére, nehezen elfogadható indokokkal októberben erőből leváltotta mindkét szövetségi kapitányt – tette mindezt nem sokkal a férficsapatunk bravúros Európa-bajnoki szereplése után néhány héttel. A helyükre a nőknél Pink Márkot, a férfiaknál pedig Lindner Ádámot nevezték ki, s egyben hozták rendkívül nehéz helyzetbe, hiszen tíz hónappal a párizsi olimpia előtt, a kvalifikációs időszak hajrájában voltunk. A két fiatal, ambiciózus szakember ebből nem nagyon jöhetett ki jól, elvégre, ha megfelelő számú kvótát szerzünk, könnyen állítható, ez még az elődök munkájának az eredménye, ha viszont keveset – mint ahogyan az meg is történt –, a nyakukba varrható, mondván, az átadás-átvétel pillanatában ennél sokkal jobb volt a helyzet.

És tényleg. Tavaly októberben Majoros Bence a 119. helyen állt a világranglistán, onnan látótávolságon belül volt a kvóta, ellentétben a mostani 195. hellyel. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy Majoros hosszú ideig sérült volt, ami a visszaesésében jelentős szerepet játszott, Madarász Dóra esetében viszont nincs ilyen mentség: az októberi 87. helyről mostanra visszacsúszott a 111.-re, előbbi most kvótát ért volna, utóbbival kimaradt a női egyes mezőnyéből. Az Ecseki, Madarász vegyes páros már tavaly ősszel is bejutó pozícióban volt, viszont sokáig úgy tűnt, esély van arra, hogy Párizsban a legjobb nyolc között emeljék ki a magyar duót, mostanra viszont ez a sansz elszállt. Pedig a jó kiemeléssel – a nyolcaddöntőben a 9–16. helyen rangsoroltak közül kaptak volna ellenfelet – a pontszerző hely is valamivel könnyebben elérhető lett volna, mert most ugyanehhez már bravúr kell. Férficsapatunk ugyan negyeddöntős volt a szeptemberi malmői Eb-n, reális esélye azonban nem volt a kvótára, női válogatottunk viszont októberben a 15. helyen állt a világranglistán, amivel harcban volt a párizsi szereplésért. Sajnos nem ez, hanem a márciusi lista döntött, amelyen már csak a 20. helyen jegyezték a mieinket, s ami különösen fájó, hogy a márciusi listáról éppen a 15. helyezett Svédország volt az utolsó, amelyik befért a párizsi mezőnybe

Egy-egy ilyen folyamatot nyilván nem lehet kizárólag a számokon keresztül nézni, elvégre egy sportoló visszaesésének számtalan oka lehet, ám azt azért megállapíthatjuk, hogy árnyaltan fogalmazva sem a legjobb ütemben, a kvalifikációs időszak hajrájában menesztették a kapitányokat, s neveztek ki újakat, kétségtelenül megzavarva ezzel a folyamatot. Ha mindenáron új embert kerestek, talán célszerűbb lett volna megvárni az olimpiai ciklus végét – természetesen sohasem tudjuk meg, mi lett volna ha, de a helyzet ennél rosszabb akkor sem igen lehetne –, majd Párizs után jöhet a tiszta lap.

Akárhogy is nézzük, ezt az olimpiát elpackázta a sportág. Az új ciklusban lesz dolog bőven, ám tiszta lapot is csak átgondolt, szakmai alapon és nem személyes okokból táplálkozó döntésekkel érdemes nyitni. A hírek szerint ebben az utóbbi években külföldön bizonyító egyik ismert szakemberünk kulcsszerepet kap – a tiszta lap tehát meglesz, már csak az kellene, hogy a jövőben ne a „mi lett volna ha…” kezdetű felvetések uralják a sportágon belüli közbeszédet.

A párizsi program
Nők. Egyes. Július 29.: 1. forduló.
Július 30.: a 16 közé jutásért. Július 31.: nyolcaddöntő. Augusztus 1.: negyeddöntő.
Augusztus 2.: elődöntő. Augusztus 3.: döntő
Vegyes páros. Július 27.: nyolcad­döntő. Július 28.: negyeddöntő.
Július 29.: elődöntő. Július 30.: döntő