Gyász: elhunyt Kovács Péter olimpiai bronzérmes tornász

Vágólapra másolva!
2024.06.22. 15:27
Kovács Péter – itt gyűrűn (Fotó: Magyar Tornaszövetség)
Életének 64. évében elhunyt Kovács Péter olimpiai bronzérmes tornász – számolt be róla a Magyar Tornaszövetség a honlapján. Kovács Péter „Kokó” az 1980-as moszkvai olimpia csapatversenyében lett bronzérmes, egyéniben 1979-ben nyújtón Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. A nyújtó volt a fő száma, a róla elnevezett Kovács-szaltó új fejlődési irányt jelentett a nyújtógyakorlatokban.

 

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint a hevesi születésű Kovács Péter a helyi Vörös Meteor csapatában kezdett tornázni. Az 1973-as úttörőolimpián megnyerte a szekrényugrás versenyszámát, ekkor figyelt fel rá Papp Zoltán, a Dunaújvárosi Kohász edzője. Kovács ezt követően klubot váltott, és egészen visszavonulásáig, 1984-ig volt az egyesület versenyzője.

A magyar felnőtt válogatottnak 1976-tól volt tagja. A nagy áttörést az 1979-es Európa-bajnokságon bemutatott nyújtógyakorlata jelentette, amiért ezüstérmet kapott. Ezen a versenyen hajtotta végre először a később róla elnevezett Kovács-szaltót, ami a nyújtóvas fölötti duplaszaltót és az ezutáni visszafogást jelenti.

A mexikói Universiadén korláton ezüstérmet szerzett. Az 1980-as moszkvai olimpián tagja volt a bronzérmet nyert magyar csapatnak.

A Testnevelési Főiskolán 1982-ben szerzett edzői oklevelet, három évvel később az egri tanárképző főiskolán diplomázott testnevelőtanárként. Már a sportolói pályafutása alatt elkezdett edzősködni Dunaújvárosban, ahonnan 2003-ban Sopronba költözött. A sérülései miatt rokkantnyugdíjasként élt, de egy ideig még trénerként tevékenykedett.

A kilencszeres magyar bajnok sportolót 2014-ben választották a magyar tornasport halhatatlanjai közé.

 

Legfrissebb hírek

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2 órája

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
21 órája

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
Tegnap, 16:57

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:17

Gyász: halálos baleset történt egy olasz junior kerékpárversenyen

Kerékpár
Tegnap, 9:26

Villámcsapásban elhunyt az olimpiai bronzérmes norvég síelő

Téli sportok
2025.07.16. 22:02

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik