Együttműködési megállapodást írt alá az Állatorvostudományi Egyetem és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

Vágólapra másolva!
2024.06.27. 18:35
Az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói mostantól saját versenylovuknak szurkolhatnak (Fotó: Facebook/Állatorvostudományi Egyetem - University of Veterinary Medicine Budapest)
Együttműködési megállapodást írt alá az Állatorvostudományi Egyetem és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, ezáltal az egyetem hallgatói közvetlen betekintést kapnak a versenylovak kezelésébe és gondozásába – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.

 

Az új együttműködésben a hallgatók szervezett gyakorlatokon vehetnek részt a Ménesbirtok Dióspusztai Angol Telivér Ménesében, ahol helyi mentorok tartanak majd speciális foglalkozásokat a versenylovakkal kapcsolatos ismeretekről.

A megállapodás a közlemény szerint jól illeszkedik az egyetem és a Kincsem Park között létrejött egyedülálló együttműködéshez, amelyben a galoppversenyek állatvédelmi szűrővizsgálatait az egyetem munkatársai végzik.

Kiemelték, hogy az Állatorvostudományi Egyetem Magyarország egyetlen és Európa harmadikként alapított állatorvosképző intézménye, amely évszázados hagyományokkal rendelkezik az állatorvosi oktatás terén. Az intézmény fontos küldetése az állatjóllét mellett az oktatási kutatási tevékenység, és hogy a hallgatókat gyakorlati tapasztalatokkal minél többféle állatorvosi karrierútra felkészítsék.

A ménes az együttműködés részeként egy már tréningben lévő versenylovat is jelképesen – és díjmentesen – felajánlott az Egyetem hallgatói számára. A Melarris nevű 3 éves pej mén, Dióspusztán született, pályafutása során az Állatorvostudományi Egyetem nevével és színeiben lép majd pályára a hazai és nemzetközi versenyeken.

 

Legfrissebb hírek

A favorit Freya T Boko nyerte meg a 111. Ügető Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:44

A versenyek versenyén mindössze két és fél perc a világ

Egyéb egyéni
2025.07.05. 08:43

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
2025.05.10. 10:06

A Kincsem Park is megemlékezik elhunyt kollégánkról

Egyéb egyéni
2025.03.21. 08:56

A buli az idén is a Kincsem Parkban kezdődik!

Egyéb egyéni
2024.12.31. 07:27

Francia színekben versenyzett, de magyar zászlóval ért célba a Spartathlonon

Csupasport
2024.11.24. 13:40

Halálos játék Mexikóban a szent labdával

Csupasport
2024.07.25. 16:04

A favorit Géza nyerte meg a 102. Galopp Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2024.07.07. 19:31
Ezek is érdekelhetik