Vívás: kilencedik a női párbajtőrcsapat a fudzseirai vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 15:57
Muhari Eszterék a kilencedik helyen végeztek (Fotó: Földi Imre, archív)
Egyetlen tuson múlott a nyolc közé jutás – női párbajtőrcsapatunk a kilencedik helyen zárt Fudzseirában.

 

Nagyon-nagyon közel állt a nyolcas táblához a Dékány Kinga, Gnám Tamara, Muhari Eszter, Nagy Blanka összetételű, rendkívül fiatal párbajtőrcsapat a fudzseirai világkupaversenyen, ám a nyolcaddöntőt egyetlen tussal elveszítette a korábban olimpiai aranyat is begyűjtő, igaz, Párizsról lemaradó észt válogatott ellen. 

De hogy van potenciál ebben a kvartettben, azt a lányok a nap további részében bizonyították, hiszen bár bizonyára lelkileg nagyon nehéz lehet egy ilyen asszó után összeszednie magát az embernek, Muhariék megtették ezt, s három meccset (közte két olimpiai induló, az amerikaiak és az ukránok ellen) nyerve végül a kilencedik helyen végeztek. 

VILÁGKUPAVERSENY, FUDZSEIRA 
Párbajtőr. Nők. Csapat.  
Nyolcaddöntő: Észtország–Magyarország 45:44 (Muhari +9, Gnám +3, Nagy B. –6, Dékány –7). 
A 9–16. helyért: Magyarország–Németország 45:33 (Muhari +6, Gnám +5, Nagy B. +1). 
A 9–12. helyért: Magyarország–Egyesült Államok (Gnám +3, Muhari +2, Dékány +1, Nagy B. –2). 
A 9. helyért: Magyarország–Ukrajna 45:41 (Muhari +6, Gnám +1, Nagy B. –3) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik