Vívás: két címvédés egyéniben az ob-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 17:50
Battai Sugár Katinka is címet védett (Fotó: Dömötör Csaba)
Battai Sugár Katinka és Gémesi Csanád megvédte magyar bajnoki címét.

 

A Ludovika Arénában megrendezett országos bajnokság egyéni versenye szombaton egy igazán nagy meglepetést hozott: a férfi kardozók egyik elődöntőjében Szilágyi Áron 15:12-re kikapott Rabb Krisztiántól.

Utóbbi így az ob egyik esélyesévé lépett áll, ám aztán a fináléba a rutinos Gémesi Csanád a nehéz pillanatokban képes volt higgadt maradni, így a gödöllőiek csapatvilágbajnoka megvédte bajnoki címét. 

Nagyon szomorú vagyok, rettenetesen bánt, hogy nem tudtam feltenni az i-re a pontot – mondta Rabb Krisztián. – Nem tett jót nekem, hogy az elődöntő után jött egy hosszabb szünet, nem tudtam rendesen felpörögni a döntőre, meg aztán úgy éreztem, hogy Áron legyőzésével célba értem. Olyan volt, mintha ott ért volna véget számomra a verseny… Nem hiszem, hogy képes leszek valaha örülni ennek az ezüstéremnek, annak persze igen, hogy legyőztem Áront, csak ezek után az aranyat is meg kellett volna szereznem. Gémesi Csanád meglepett a döntő elején, és mire magamhoz tértem, már késő volt.”

A címét megvédő, pályafutása második ob-aranyát nyerő Gémesi Csanád érthetően jóval mosolygósabban nyilatkozott:

Nem láttam Áron és Kiki elődöntőjét, de nem kellett, hogy annak végeredményét figyelmeztetésként fogjam fel, hiszen gyakran vívok az edzéseken Kiki ellen, tudom, hogy kellemetlen ellenfél tud lenni. Fiatal, gyors vívó, nagyon készültem arra, hogy megnyerjem a döntőt. Szerencsére a bokasérülésem teljesen helyrejött, a döntőben a lábujjamra rálépett Kiki, az kicsit fájt, igyekeztem nem foglalkozni vele. A harmincas éveim végére kezdek beérni a magyar bajnokságokra, lehet, hogy folytatom az olimpia után is.”

Akárcsak női kardban Battai Sugár Katinka: Dávid László tanítványa 2022 decemberében Szűcs Lucát, szombaton másik válogatott társát, Pusztai Lizát győzte le. 

Válogatott társaival találkozott sorban Koch Máté is: a férfi párbajtőrözők világranglistáját vezető Koch előbb Andrásfi Tibort, majd Siklósi Gergely „küldte haza”, a sorminta a döntőben nem folytatódott, ott Nagy Dávid – egyetlen tussal ugyan, de – a jobbnak bizonyult.

Női párbajtőrben a toronymagas esélyes Muhari Eszter nyert.

Férfi tőrben Szemes Gergő megtréfálta a párizsi induló Dósa Dánielt, míg női tőrben Kondricz Kata hármas sorozatát törte meg a szintén olimpikon Pásztor Flóra.

 

VÍVÁS
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, LUDOVIKA ARÉNA
Kard. Férfiak. Döntő: Gémesi Cs.–Rabb 15:12. Országos bajnok: Gémesi Csanád (MATE-GEAC, edző: Navarrete József), 2. Rabb Krisztián (Vasas SC), 3. Szilágyi Áron (Vasas SC) és Péch Miklós (MTK). Nők. Döntő: Battai–Pusztai 15:9. Ob: Battai Sugár Katinka (Debreceni EAC, e: Dávid László), 2. Pusztai Liza (BVSC-Zugló), 3. Spiesz Anna és Katona Renáta (mindketten Vasas SC)
Párbajtőr. Férfiak. Döntő: Nagy D.–Koch 14:13. Ob: Nagy Dávid (Vasas SC, e: Halla Péter), 2. Koch Máté (Vasas SC), 3. Bányai Zsombor (Vasas SC) és Buta Levente (FTC). Nők. Döntő: Muhari–Terhes 15:7. Ob: Muhari Eszter (TSC, e: László István), 2. Terhes Hanna (DVE), 3. Nagy Blanka Virág (DSI Debrecen) és Salamon Réka (TSC)
Tőr. Férfiak. Döntő: Szemes–Dósa 15:10. Ob: Szemes Gergő (FTC, e: Marco Gonzalves, Szabados Kristóf), 2. Dósa Dániel (Törekvés SE), 3. Németh András (BHSE) és Hári Máté (Budakalász). Nők. Döntő: Pásztor–Kondricz 15:10. Ob: Pásztor Flóra (Törekvés SE, e: Beliczay Sándor), 2. Kondricz Kata (BHSE), 3. Mohamed Aida (UTE) és Lupkovics Dóra (BHSE)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik