Schmidt Ádám: a közösségi sportnak kiemelt szerepe van a sportirányításban

Vágólapra másolva!
2024.05.03. 22:23
Fotó: Dömötör Csaba
A közösségi sport kiemelt szerepet játszik a sportirányításban, a cél az, hogy minél többen vegyenek részt a tömegsportban – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára pénteken, Balatonfüreden az Ultrabalaton megnyitó ünnepségén.

Schmidt Ádám elmondta, hogy a 18. Ultrabalaton, ahol 25 ezer résztvevő áll rajthoz, közösséget épít, egyben életre szóló élményt jelent a sportolóknak.

Megnyitó beszédében arra kérte a résztvevőket, hogy futás közben gondolják végig, hogy ki az, aki a környezetükben nem sportol és a futás iránti szenvedélyüket adják át neki, sarkallják őket a sportra. Bóka István, Balatonfüred polgármestere örömét fejezte ki, hogy a Balaton parti város adhat helyet a rendezvénynek.  

Kulcsár Róbert, a verseny szervezője az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a tavat megkerülő verseny Közép-Európa leghosszabb futóversenye, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy kerékpárral is teljesíthetnek a résztvevők. Háromszáz egyéni futó, 1300 kerékpáros, valamint 2-13 fős csapatok versenyeznek a 211 kilométeres távon.

A csapatversenyben 55 szakaszt teljesítenek a sportolók átlagosan három-öt kilométeres váltásban, az egyéni futók számára pedig tíz kilométerenként vannak váltópontok. Pénteken az egyéni- és az ultrafutók rajtoltak el, szombaton és vasárnap rendezik a csapat-, valamint a kerékpáros versenyt, az eredményhirdetés vasárnap kerül sorra – tette hozzá a szervező.

 

Legfrissebb hírek

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:36

Schmidt Ádám: A Sportoló Nemzet Tanév célja a közösségi sport fejlesztése

Egyéb egyéni
2025.09.08. 13:11

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Minél több fiatal sportoljon! - az idei a Sportoló Nemzet tanéve lesz

Egyéb egyéni
2025.09.01. 13:07

Harmadik alkalommal rendezték meg a Héraklész szakmai napot

Utánpótlássport
2025.08.30. 19:23

Kipchoge és Sifan Hassan is indul a Sydney Marathonon

Atlétika
2025.08.28. 08:49
Ezek is érdekelhetik