„Rossz döntés lenne nem Budapestre hozni a vébét” – interjú Klaus Schormann-nal, a Nemzetközi Öttusaszövetség elnökével

– Mindenekelőtt meséljen arról, milyen érzés Budapesten lenni!
– Képzelje, már 1967 óta járok Magyarországra, Budapestre különböző minőségben, a német szövetség elnökeként (1984-ben lett az akkor még Nyugatnémet Öttusaszövetség elnöke, a német sportági szervezet vezetését 2014-ig látta el – a szerk.), később a nemzetközi szövetség elnökeként (amely pozíciót 1993 óta tölti be – a szerk.). Az elmúlt harmincegy évben megannyi viadalt láttam itt, világkupaversenyeket, világbajnokságokat, Európa-bajnokságokat, különböző korosztályok versenyeit, emellett megbeszélésekre, kongresszusokra utaztam ide, szóval szinte úgy jövök Budapestre, mintha hazajönnék. Amikor Magyarországon tárgyalunk, mindig nyugalommal tölt el, mert ha bármilyen mondanivalóm van az itteni sportvezetőknek, odafigyelnek rám, és azt tartják szem előtt, mit tudnánk még jobban csinálni. Az én filozófiám is ez, hogy ne kritizáljuk egymást, hanem a fejlődés érdekében tárgyaljunk. Én mindig igyekeztem közel lenni a sportolókhoz, figyelni rájuk, kommunikálni velük, az edzőikkel. Minden nagyobb szabású versenyen ott vagyok, nemcsak a távolból tekintek erre az egészre, hanem ott vagyok a helyszínen, az események középpontjában, és látom a részleteket. Nagyon fontos a sportágunkban, hogy ne tartsunk távolságot, tisztelettel forduljunk egymáshoz, és ezt érzem, amikor eljövök az országukba. Fontos, hogy ilyen partnereink legyenek, mint Magyarország, amely az egyik hagyományos alappillére a sportágunknak, és azon nemzetek közé tartozik, amelyhez akkor is fordulhatunk, ha egy másik ország visszalép egy verseny rendezésétől.

– Ismert tény, hogy nemcsak a világkupaverseny miatt utazott hozzánk, hanem hogy a 2027-es vébérendezésről tárgyaljon a honi szövetséggel és a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Az időpont azért lenne különleges, mert az első magyar öttusaverseny százéves évfordulóján tarthatnánk világbajnokságot. Hogyan állnak a tárgyalások?
– Igen, ennek szép üzenete lenne, és jó itt lenni egy olyan helyen, Budapesten, ahol az öttusa Magyarországon létrejött, és ahol már kilencvenhét éve is volt verseny. Most még nem mondhatok egyértelmű „igent” a 2027-es rendezésre, mert ennek megvan a maga demokratikus folyamata, de mondjuk úgy, rossz döntést hoznánk, ha nem hoznánk ide a vébét. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül mindazt, amit az egyik legerősebb partnerünk a sportágnak adott. Magyarország hagyományos versenyhelyszín, sportolói sikeresek, megannyi érmet szereztek az öttusa történetében, hogy mondhatna minderre egy nemzetközi szervezet nemet? És ha már nem is leszek elnök, a befolyásom megmarad, valamint a kollégáim ismernek, ők itt lesznek, hasonlóan gondolkodunk.

– Akkor jók az esélyek? Összeszámoltam, csak az ön elnöksége alatt, 1993 óta három világbajnokságot, nyolc Európa-bajnokságot és számos világkupaversenyt rendeztünk, utóbbi sorozat 1999-es létrejöttétől kezdődően szinte mindig évi legalább egyet, olykor kettőt is. A szerzett tapasztalat előnyt jelent? Milyen értelemben?
– Abszolút van jelentősége, hiszen vegyük figyelembe, hogy 2027-ben már az új formátumban versenyzünk, ráadásul a Los Angeles-i olimpiai kvalifikáció első évében leszünk – a kvótákról döntő viadaloknál egyszerűen szükségünk van a szervezésben rendkívül tapasztalt országokra, amelyek rutinjukat még az előző rendszerben szerezték. Ötkarikás kvalifikációs években, 2027-ben és 2028-ban nem ítélhetünk oda kvótaszerző, nagyszabású megméretéseket olyan nemzeteknek, amelyek még kezdők a rendezés terén, persze ifjúsági vagy juniorverseny esetében számítunk rájuk. A sportolóknak kényelemben kell érezniük magukat a rendezést, a helyszíneket, a logisztikát, az elszállásolást, az étkezést illetően, sok különböző paramétert kell figyelembe venni, de minden döntést közösen, lépésről lépésre építünk fel. Az öttusa egy öt sportágat magába foglaló multisport, és mind az ötöt megfelelően kell koordinálni, de ez Magyarországon működik, és csak gratulálni tudok a rendezői bizottságnak, a szövetségnek ehhez.

– Az öttusa számos változással nézett szembe az idők során, 2025-től akadályverseny helyettesíti a lovaglást. Mi volt ennek a legfőbb oka?
– Sokat változtunk, és ez a mostani nem sokkal nagyobb az eddigieknél. Szeretnénk, ha 2032-ben Brisbane-ben, és azután is az olimpiai programban maradna az öttusa. A változtatásokat azért hoztuk, hogy a médiában, a fiatalabb generációknak is nézhetőbb legyen, és egy olimpiai sportág, amely az ókorban, Krisztus előtt 708-ban jött létre, a jövőben is fennmaradjon. Ez az egyik szlogenünk is: a történelemből a jövőbe. A történelem az egyik része a jelenségnek, eközben a jövőbe is kell tekintenünk. Fontos kiemelnem: eddig bármilyen változtatást vittünk végbe, mindig a fiatalokkal kezdtük – a laser run 2010-ben az ifjúsági olimpián mutatkozott be Szingapúrban. A célunk az, hogy az ifjúsági sportolók a tapasztalataikat magukkal vigyék a későbbiekre – ők már tavaly is akadálypályán versenyeztek. A módosítás legfőbb oka pedig a hozzáférhetőség. Ha van tíz ország a százharminchétből, amely képes arra, hogy versenyt rendezzen, az gyenge arány, nem igaz? Ha állandóan csak ugyanazoknak az országoknak adjuk meg a lehetőséget, hogy házigazdák legyenek – Magyarországnak, Nagy-Britanniának, Németországnak és így tovább –, az igazságtalan. Ezért kellett változtatnunk, de ezt is hosszas megbeszélések előzték meg – már a 2016-os frankfurti kongresszuson megkezdtük erről a tárgyalásokat! Már akkor elkezdtünk gondolkodni, mit tehetünk, hogy még több tagországunk vehessen részt, működhessen közre a sportágunkban. Számos afrikai, ázsiai, közel-keleti, néhány dél-amerikai partnerünk nem tudja felvenni a versenyt a többiekkel, nekik nincsenek lovaik, legfeljebb szép tengerpartjaik. Az indokok tehát a sport igazságossága, a hozzáférhetőség, a költségcsökkentés és a több lehetőség a hozzánk csatlakozóknak, ez elég egyszerű. Kemény munkával, két év alatt vittük végbe a változtatásokat – a nemzetek elfogadták ezt, amikor erről szavaztunk. Nyolcvanhat százalék szavazott a változás mellett (a 2022. novemberi kongresszuson a 83 szavazásra jogosult tag közül 69-en voksoltak a változásokra, 11-en ellene, 3-an tartózkodtak – a szerk.). Ez nemcsak hatvan, vagy hetven, hanem nyolcvanhat százalék.

– Felidézi, hogyan esett épp az akadályversenyre a választás?
– Hatvankét sportágat tartalmazó javaslatról zajlottak az egyeztetések, melynek végén az akadályverseny nyert. Ez egy féléves folyamat eredménye volt, és épp Budapesten hoztunk döntést arról két esztendeje, hogy az akadálypályát teszteljük. Egy tiszta kiválasztási folyamatról beszélünk, melyről szavazások útján döntöttek a tagok – hogyan lehetne ennél demokratikusabb, mint ahogy mi tettük? Például a legutóbbi, kétnapos kongresszusba összesen huszonötezren kapcsolódtak be online világszerte, bárki követhette, miket mondunk, milyen állításokat teszünk. Nincs még egy ilyen sportág az olimpiai mozgalomban, amely ilyen transzparens módon tette a dolgát.

– Az elképzelés világos, hogy minél több nemzetnek legyen minél több lehetősége a rendezésre, mégis, mindent egybevetve: mennyire volt nehéz, mennyire volt bonyolult búcsút venni a lovaglástól? Nehéz volt egyáltalán?
– Nem, nem volt az. A média nagy hibát követett el, amikor csak Annika Schleu esetére reagált, és csak azt emelte ki ebből a történetből. Ahogy már mondtam önnek: 2016-ban kezdtünk erről tárgyalni, amikor láttuk, hogy egyre több a tagországunk a szövetségben, még sincsenek rendezőink, mert vagy nincs pénzük, vagy nincs meg a megfelelő lóállományuk – még Németországgal is előfordult, hogy csak úgy tudott versenyt rendezni, hogy a lengyelektől vett kölcsön lovakat! Ezt kellett felülvizsgálnunk, és ennek kellett elejébe mennünk, hogy ne csak reagáljunk kialakult helyzetekre. A média teljesen rosszul kezelte ezt, nem vizsgálta meg alaposan a döntés mögött rejlő okokat.

– Az esztendő végén, harmincegy év után elhagyja az elnöki széket, mik a tervei a jövőben?
– Nem elhagyom, hanem nem indulok újra jelöltként, ez pedig nagy különbség. A korrekt felvetés az, „Schormann úr, valóban nem indul újra jelöltként?” Ez pedig igaz. Valóban nem indulok. Én hoztam meg a döntést, nem mások hatására, de nem tűnök el, ugyanúgy megtalálnak majd versenyeken, és segítek, számíthatnak rám, ha szükség lesz rám, Klaus elérhető lesz. Ahogy azt már egy kollégájának is mondtam, én már csak akkor nem leszek itt, ha a mennyországba kerülök. Számos üzenetet kaptam, amikor bejelentettem, hogy nem folytatom, azt mondták, indulnom kellene, de meghoztam a döntést, helyt kell adnom a jövőnek, az új generációnak. Mintha egy apa a családi vállalkozást átadná a fiának, ám közben rangidősként jelen marad, és támogat – ezt akarom tenni.