Párizs 2024: már Muhari Eszter áll kvótás helyen a FIE kvalifikációs listáján

Vágólapra másolva!
2024.05.29. 08:29
Muhari Eszter győzelemmel kezdett (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) legfrissebb olimpiai kvalifikációs listáján már Muhari Eszter szerepel a második európai helyen a női párbajtőrözők között.

A magyar csapat nem szerzett kvótát a párizsi játékokra, így egyéniben lehetett – legfeljebb egy – részvételi jogot begyűjteni, ami eredetileg Kun Annának sikerült. Őt azonban doppingvétség, a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt május közepén két évre eltiltották a versenyzéstől.

Az egyéni kvalifikációban szakáganként tíz hely talál gazdára olyan országok vívói körében, amelyek csapatban nem szereztek kvótát. Európának kettő kvóta jár, de egy országból csak egy vívó kerülhet így az olimpiai mezőnybe. Ezen a – még nem végleges – listán az észt Nelli Differt mögött a keddi állapot szerint már Muhari Eszter áll a második európai helyen. A szövetség azonban még hivatalos értesítést még nem kapott a FIE-től, várja azt. 

Kun Anna eltiltásakor a magyar szövetség jelezte: mostantól azon dolgozik, hogy mielőbb bizonyossá és hivatalossá váljon Muhari Eszter indulása.

 

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59

Vívó-vb: Nagy Blanka a nyolcaddöntőig jutott női párbajtőrben

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:30

Muhari Eszter: Nem gondolkozom számokban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:16

Férfi tőrben és női párbajtőrben minden magyar főtáblás a tbiliszi vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.22. 14:07

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

Mától hatalmas pénzeket kereshetnek az amerikai egyetemi sportolók

Amerikai sportok
2025.07.01. 07:29

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26
Ezek is érdekelhetik