Ötkarikás történetek: testvéries triatlon – még 84 nap a rajtig

CZIPÓ ÁDÁMCZIPÓ ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 10:39
148073461
Johnny és Alistair Brownlee (Fotó: AFP)
Nem mindennapi stratégia segítségével született meg az egyik legjobb családi történet a 2012-es olimpián.

A londoni játékok triatlonversenyénél járunk, azon belül is a férfiakénál. Egy brit – tehát hazai pályán versenyző – testvérpár állt rajthoz, Alistair (jobbra) és Johnny Brownlee. Igen jó esélyekkel indultak, sőt az olimpián együtt szerettek volna célba érni, bár ezt a szabályok nem engedték.

A verseny jól alakult, az úszás és a kerékpározás után az élbolyban maradt Johnny és Alistair is, viszont előbbi egy technikai hiba miatt 15 másodperces büntetést kapott az úszás és a kerékpározás közötti váltásnál. Ezzel jócskán csökkentek az esélyei, viszont a kerékpáron Alistairral megbeszélték a stratégiát az utolsó etapra – szökni fognak. A 10 kilométer futást pokoli tempóban kezdték, sikerült is elszakadni a mezőny többi tagjától, csaknem fél perc előnyt kiépítve. Egyedül a spanyol Javier Gómez tudott a brit testvérekkel tartani, de Alistairt ő sem szorongathatta meg. Az idősebb testvér simán olimpiai bajnok lett, de a tudatos taktikának köszönhetően Johnny is könnyedén befutott a büntetéssel együtt is a harmadik helyen.

A történet nem ért véget 2012-ben, merthogy négy évvel később még inkább dominálták a mezőnyt a Brownlee fivérek. Alistair megvédte címét, másodszor is olimpiai bajnok lett, Johnny viszont ezúttal már odaért közvetlenül mögé. Megverték a világot.

A közös sikerek viszont még itt sem értek véget, 2016 szeptemberében Mexikó adott otthont a világbajnokság döntőjének. Ezúttal Johnny volt nyerő helyzetben, úton a világbajnoki cím felé a verseny legvégén azonban a hőguta egyértelmű jeleit mutatta: pattogó léptek, furcsa grimasz és nyilvánvaló egyensúlyvesztés. A hirtelen részeg emberre hajazó versenyzőnek 50 méter volt hátra, de ez is rengetegnek tűnt. A dél-afrikai Henri Schoeman meg is előzte, vele együtt viszont Alistair is utolérte, és gondolkodás nélkül „magára kapta” testvérét, majd átlökte a célvonalon, utána pedig maga is áthaladt. Nem túlzás, ez utóbbi a sportág történetének talán legfelemelőbb pillanata.

Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
13 órája

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:18

Lehmann Csongor megállíthatatlan hazai pályán, magyar arany és bronz a világkupán

Egyéb egyéni
2025.07.06. 20:02

Triatlonfesztivál: négy magyar érem a junior Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.07.06. 16:14

Triatlon-vk: Lehmann, Bicsák és Kropkó is futamgyőztesként döntős

Egyéb egyéni
2025.07.06. 09:25

Berekméri és Koronika nyerte meg a Vasi Vasember triatlonversenyt, amelyen egy versenyzőt holtan találtak

Egyéb egyéni
2025.07.05. 16:50

„Minden lényegesre a triatlon tanított meg” – interjú Lehmann Csongorral

Képes Sport
2025.07.05. 11:56

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42
Ezek is érdekelhetik